Tengeri vita robbant ki a két Korea között <br/>

Vágólapra másolva!
Észak-Korea csütörtökön egyoldalúan saját felségvizének nyilvánította a Dél-Korea nyugati partjaihoz közel eső, vitatott hovatartozású tengerszakaszt.
Vágólapra másolva!

A két ország felségvizeit 1953-ban, a koreai háború végén határolták el egymástól az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntése alapján a Sárga-tengeren húzott demarkációs vonallal.

Kilenc hónappal ezelőtt az említett övezetben valóságos tengeri csata folyt a két Korea között, amelyben két északi hajó el is süllyedt. Azt követően Phenjan többször felvetette e vonal eltörlését, és szeptemberben új demarkációs vonalat rögzített a félszigettől nyugatra.

Az észak-koreai haditengerészet csütörtöki közleménye szerint minden amerikai és dél-koreai hajót vagy repülőgépet, amely áthatol ezen az úgynevezett "északi demarkációs vonalon", úgy tekintenek, mintha megsértené Észak-Korea felségvizeit, és Észak-Korea "figyelmezetés nélkül" megtámadja azt.

A dél-koreai haditengerészet szóvivője közölte: ha Észak megsérti Dél-Korea felségvizeinek északi határvonalát, azt Szöul tűrhetetlen provokációnak tekinti.

Észak-Korea elvben mind a mai napig hadban áll Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal, mivel a háború végén csupán fegyverszüneti megállapodást írtak alá, békeszerződést nem.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 30.)