Közel hatvanan vesztették életüket a tamilok támadásában Srí Lankán<br/>

Vágólapra másolva!
Srí Lanka északi részén keddig ötvenkilencen haltak meg azokban a harcokban, melyeket az önálló államiságért küzdő tamil kisebbségi fegyveresek hétfő óta vívnak a kormányerőkkel. A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű szakadár szervezet a támadásban az Elefánt-hágó elfoglalásával el kívánja vágni a Jaffna-fészigetet Srí Lanka szárazföldi részétől.
Vágólapra másolva!

Kormányforrások kedden arról számoltak be, hogy az összecsapásokban 44 katona vesztette életét, a tamilok pedig 15 embert veszítettek. A hadseregnek a harcokban fel kellett adnia egy helyőrséget. Az áldozatok számát független forrásból nem erősítették meg.

Az LTTE 17 éve harcol azért, hogy a tamil kisebbség számára saját államot szakítson ki a szingaléz többségű Srí Lankából. A fegyveres küzdelem eddig 60 ezer emberéletet követelt. Legutóbb - egy hete - Norvégia megpróbált közvetíteni a szemben álló felek között, de az egyeztetések nem jártak sikerrel, a tamilok folytatják a harci műveleteket.

(MTI)

Ajánló:

A Srí Lanka-i szakadár szervezet honlapja. (angolul)