A Pasteur Intézet szerint nem veszélyes az általuk használt készítmény<br/>

Vágólapra másolva!
A biológiai kutatással foglalkozó neves Pasteur Intézet szerint semmilyen kockázatot nem rejt magában az a tumorjelző anyag, amely miatt a növekedési hormon áldozatainak franciaországi egyesülete panaszt terjesztett be csütörtökön az intézet ellen.
Vágólapra másolva!

A nyolcvanas években értékesített és alkalmazott hormonkészítményről, amelyet annak idején emberi holttestekből kivont anyagból állítottak elő, a korábbi vizsgálatok már kiderítették, hogy sok esetben felelős a végzetes Creutzfeldt-Jakob (CJ) kór terjesztéséért. A most panaszt tevő egyesület szerint 74 gyerek kapta meg ezt a betegséget a Pasteur Intézet terméke útján.

Az újabb vád az, hogy rákban meghalt betegek hipofíziséből (agyalapi mirigyéből) is készítettek hatóanyagot a kórosan kisnövésűek számára, és hogy kiderült: a 85 029-es jelzésű készítmény a megengedett érték ötszörösét tartalmazta egy biológiai tumorjelzőből.

A Pasteur Intézet csütörtök esti közleménye szerint a szóban forgó antigén nem okozhat rosszindulatú daganatot, az a membrános szűrést is magába foglaló tisztítási eljárás ugyanis, amelynek a hormonanyagot alávetették, kizárja bármilyen - egészséges vagy beteg - sejt jelenlétét a készítményben.

A hormonbotrányban vizsgálódó rendőrhatóság azt már 1992-ben kiderítette, hogy a nyolcvanas években a legelemibb óvintézkedések mellőzésével - egyebek között fertőző betegeket ellátó kórházak hullaházából - válogatott hipofíziseket használtak gyógykészítmény előállítására.
1960 és 1988 között mintegy 2300 páciens kapott emberi szervezetből kivont anyag alapján készített növekedési hormont Franciaországban. A CJ-kór veszélye miatt csaknem ezer embert kezeltek.

(MTI)

Korábban:

(2000. április 13.)