Egy év után túszokat engedtek szabadon a kolumbiai géprablók <br/>

Vágólapra másolva!
A kolumbiai Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) gerillái kedden szabadon engedték az általuk egy éve eltérített repülőgép öt főnyi legénységét és további három utasát, köztük Laszlo Kally magyar származású pilótát és a lányát, Lezlyt.
Vágólapra másolva!

Az EFE szerint a túszokat a főügyész, az ombudsman-helyettes, a nemzetközi vöröskereszt képviselője és Kolumbia kubai nagykövete "vette át" a Karib-tenger parti Cartagenától délre lévő erdős vidéken. A guevarista gerillák fogságában még hat ember maradt a 41 közül, aki a tavaly április 12-én az andesi Bucaramangából eltérített Fokker fedélzetén volt az öt géprablón kívül.

A személyzet szabadon bocsátását az ELN egyik vezére már a múlt héten beharangozta, miután utasítást kapott rá a Központi Parancsnokságtól. Jelezte azt is, hogy gerillák "emberbaráti gesztus" gyanánt a nagyhétre felfüggesztik katonai tevékenységüket Kolumbia országútjain.

A géprablással az ELN nyomást kívánt gyakorolni a bogotái kormányra, hogy vonja ki a katonaságot Bolívar déli részéről, ahol konferenciát rendezhetnének a fegyveres konfliktus gyökereiről, a kormány és a civil társadalom képviselőinek részvételével.

Ezzel hasonló békefolyamat indulhatna be, mint amilyen a kormány és a nagyobbik gerillahad, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) között zajlik.

(MTI)

Korábban:

(1999. április 12.)