Nagy-Britannia és Japán felújítja diplomáciai és gazdasági kapcsolatait Líbiával <br/>

Vágólapra másolva!
Egy magas rangú brit diplomata szerdán Tripoliban líbiai tisztségviselőkkel vitatta meg, milyen eszközökkel lehetne továbbfejleszteni a két ország kapcsolatait, miután múlt év júliusában helyreállították azokat.
Vágólapra másolva!

John Kerr, a brit külügyminisztérium főtitkára Mohamed Abdelrahman Salbak líbiai külügyminiszterrel tárgyalt a kétoldalú együttműködés lehetőségéről nemzetközi és regionális kérdésekben. Többek között megállapodtak a gyakoribb kapcsolatfelvételekről, látogatásokról.

John Kerr kedden este érkezett a líbiai fővárosba. A látogatására néhány nappal az előtt került sor, hogy megkezdődik annak a két líbiai állampolgárnak a pere, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 1988 decemberében a skóciai Lockerbie fölött felrobbantották a Pan Am légitársaság gépét, 270 ember halálát okozva.

A London és Tripoli közötti kapcsolatokban bekövetkezett enyhülés része annak a kompromisszumnak, amely 1999 áprilisában jött létre, egyrészről Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, más részről Líbia között. A megállapodás értelmében Tripoli a két líbiai gyanúsítottat átadta a skót igazságszolgáltatásnak.

Brit részről a látogatást úgy kommentálták, hogy a kapcsolatok erősítésének még igen korai szakaszáról van szó. - Lépésről lépésre igen alaposan megfontoljuk kapcsolataink fejlesztését Líbiával - közölte a Foreign Office szóvivője Londonban. A Tripoliból érkező jelzések pozitívak - tette hozzá. John Kerr látogatásának célja továbbá, hogy felmérje a tripoli brit nagykövetség igényeit.

Múlt év decemberében brit nagykövet - Richard Dalton személyében - először tette lábát 16 év után Líbia földjére. Jelenleg a nagykövetet öt munkatárs segíti. A követség személyzetét azonban fel kell fejleszteni London reményei szerint a két ország közötti kereskedelem élénkülése miatt. Ezzel összefüggésben várhatóan a vízumok kiadása is megsokszorozódik. Egyelőre miniszteri szintű látogatásról még nincs szó - erősítették meg Londonban.

Szerdán Japán is bejelentette, hogy végleg feloldja a Líbia ellen még érvényben lévő szankciókat. A szigetország ezzel kívánja bátorítani az észak-afrikai országot, hogy a nemzetközi közösség elfogadott tagja lehessen.

A nemzetközi szankciókat 1992-ben vezették be Líbia ellen, miután nyilvánvalóvá vált, hogy lét líbiai ügynöknek köze van a Pan Am légitársaság gépe ellen 1988-ban elkövetett merénylethez. A szankciók tartalmazták a Líbiával való légi közlekedési kapcsolatok és az alkatrészszállítások tilalmát az ország repülőgépparkja és a olajipari létesítményei számára, valamint a pénzátutalások tilalmát is.

Tokió fokozatosan enyhítette a szankciókat, és szerdán a japán külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy immár feloldják a még megmaradt összes korlátozást az alkatrészszállítások, pénzügyi átutalások, valamint Líbia külföldi követeléseinek befagyasztása terén.

(MTI)

Ajánló: