Egy 23 éves Fülöp-szigeteki férfi az "iloveyou" vírus készítője<br/>

Vágólapra másolva!
A Fülöp-szigeteki rendőrség azonosította azt a személyt, aki útjára indította az eddigi legsúlyosabb internetes vírusfertőzést, a "iloveyou"-t. Annak ellenére, hogy a rendőrök tudják, ki lehet a vírus készítője, még nem csaptak le a gyanúsítottra: egyelőre arra várnak, hogy elkészüljön a letartóztatási parancs. A helyi Accesnet Net számítógépes szolgáltató egyik vezetője szerint egy 23 éves manilai férfi a tettes.
Vágólapra másolva!

A Fülöp-szigeteki rendőrség a helyi Internet-szolgáltatókkal karöltve azonosította azt a személyt, aki csütörtökön útjára indította az eddigi legsúlyosabb vírusfertőzést, az úgynevezett "iloveyou"-t. A vírusnak azóta néhány újabb változata is megjelent, a világ minden részén óriási károkat okozott.

A Fülöp-szigeteki rendőrség szóvivője kijelentette: megvan a gyanúsítottjuk, és már csak letartóztatási parancsra várnak. Részleteket azonban nem árult el, nehogy veszélyeztesse az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) közösen folytatott vizsgálat eredményét.

A helyi Accesnet Net számítógépes szolgáltató egyik vezetője a elmondta, hogy egy 23 éves férfiról van szó, aki Manilában, a fővárosban lakik.

A tettes utáni hajszába bekapcsolódott Fredrick Björck svéd komputerszakértő is, aki tavaly segített az FBI-nak elkapni a "Melissa" nevű e-mail-vírus megalkotóját. A Stockholmi Egyetem informatikai intézetében dolgozó szakember kijelentette: alapos oka van feltételezni, hogy a vírus kiötlője egy Ausztráliában tanuló 18 éves német diák, akit Michaelnek hívnak. Bár a tettes tényleg a Fülöp-szigetekről indította útjára kártékony játékát, ez Björk szerint nem feltétlenül jelenti azt, hogy ott tartózkodik.

Miközben a tettesre vadásznak, a "szerelemvírusnak" máris megjelent néhány "ikertestvére", amely anyáknapi (az Egyesült Államokban május 14-én esedékes) üdvözletek, vicc-küldemények, sőt a vírusfertőzés veszélyére figyelmeztető üzenetek formájában jelenik meg - szintén a Microsoft-féle levelező programokban -, és az eredetihez hasonlóan a melléklet megnyitásakor lép működésbe: megsemmisíti a legkülönbözőbb, főleg kép- és zenei fájlokat, s megfertőzi a gyanútlan felhasználó összes levelezőpartnerét is.

A mutáns vírusok megjelenése miatt teljes készenlétben állnak a biztonsági szoftvereket fejlesztő cégek. Az Amerikai Computer Associates International illetékes alelnöke arra figyelmeztetett, hogy "gyakorlatilag bárkinek, aki megkapja elektronikus küldeményben a vírust, módjában áll az Interneten található eszközökkel (felnyitás nélkül) átkeresztelni és továbbküldeni azt".

(MTI)

Ajánló:

angolul

Korábban:

( 2000. május 4.)