Vágólapra másolva!
Fontos győzelmet arathatnak a dohánygyárak az Európai Unióval (EU) szemben. Úgy tűnik ugyanis, hogy az Európai Bíróság elveti azt a rendeletet, mely szerint tilos a dohányipari termékek reklámozása. A végső döntés csak az év végén születik meg, a gyártók számára kedvező ítéletnek azonban feltétele van.
Vágólapra másolva!

Négy cigarettagyár és a német kormány kezdeményezésére kezdett vizsgálatba az Európai Bíróság. Az Európai Unióban ugyanis tilos a dohányáruk reklámozása, és a gyártóknak megtiltják a szponzorálást is. A gyártók szerint a rendelet nem ad tanácsokat, hogy mit tegyenek a gyárak az egyes piacokon.

A taláros testület arra kéri a szemben álló feleket, hogy egyezzenek meg, és akkor hajlandó a tervezetre nemet mondani. A bíróság csak ez év végén hozza meg ítéletét, azonban a testületet alkotó 15 bíró már most elkezdte a témáról az egyeztetést.

A gyártók szerint, ha ebben a kérdésben nekik ad igazat a bíróság, akkor valószínűleg ugyancsak az ő véleményüket fogja osztani a testület az EU egy másik javaslatával szemben is. Az EU ugyanis azt tervezi, hogy a cigarettásdobozokon rothadó emberi szervek és nagyobb méretű, a dohányzás veszélyeire figyelmeztető feliratok elhelyezésére kötelezi a gyártókat. A javaslat elfogadása esetén nem lehetne a továbbiakban feltüntetni az alacsony kátránytartalom és az enyhe kifejezéseket sem a dobozokon.

A dohányipari termékek reklámozásáról szóló rendeletet az Európai Bizottság 1998. július 6-án fogadta el. Ennek értelmében korlátozottan tilos a hirdetés és szponzorálás. Tilos például a sporteseményeket támogatnia egy dohánygyártónak.

A tervek szerint 2001-re tilos lenne az óriás posztereken történő reklámozás, 2002-re az újságokban sem jelenhetnének meg hirdetések, 2006-ra pedig semmilyen sporteseményt sem támogathatnának a gyártók. A gyártók számára kedvező ítélet esetén mindez persze nem következik be.

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000.06.14.)