Három páciense meggyilkolásával vádolnak egy amerikai orvost. A vádirat szerint Michael Swango egy Long Island-i kórházban 1993-ban megölte három kezeltjét - írta a CNN.
A betegeknek halálos dózisban adott be szívgyógyszert. A három áldozat George Siano, Aldo Serinei, és Thomas Sammarco olyan injekciót kaptak, amitől megállt a szívverésük. Az orvos végignéze, amint páciensei haláltusájukat vívják, meg sem próbálta őket megmenteni vagy újraéleszteni. A negyedik kiszemelt célpont Barron Harris szerencsésebben járt, túlélte az injekciókúrát.
Az orvos ezután a sikertelen akció után bukott le: három gyilkosság, egy gyilkossági kísérlet és - egy korábbi eset kapcsán - bizonyítékok meghamisításával vádolják.
Annak ellenére, hogy csak három gyilkossági ügyben rendelkezik a vád elegendő bizonyítékkal, még további 60 rejtélyes halálesetekkel is összefüggésbe hozták az orvost - a The New Yorker amerikai lap információi szerint.
Az első ilyen gyanús haláleset még 1983-ban történt, néhány hónappal azután, hogy Swango orvosi diplomát szerzett. Az Ohioi Állami Egyetem Kórházában dolgozott orvosként, amikor nyomozás indult ellene: egy ott kezelt beteg ugyanis tisztázatlan körülmények között halt meg, a gyanú Swangora terelődött. Bizonyítékok hiányában azonban sosem emeltek ellene vádat.
Az eset után egy Illinois állambeli klinikára ment dolgozni. Itt arzénnal mérgezte munkatársait. Az esetet sikerült rábizonyítani, így a mérgezés miatt öt év börtönbüntetésre ítélték, de csak két és fél évet kellett letöltenie - a The New York Times információi szerint.
Később a történtek ellenére is talált munkát magának: Dél- Dakotában, Virginia államban és New Yorkban, később Zimbabwében és Szaúd - Arábiában kezelte betegeit.
Amikor letöltötte a mérgezés miatt kapott büntetését, hogy újra orvosként dolgozhasson, az egyik munkahelyén, meggyőzött egy adminisztrátort, hogy azt állítsa: egy kocsmai verekedés miatt került börtönbe. Ő maga is ezt állította, így tovább gyilkolhatott. Amikor 1998-ban visszatért Szaúd-Arábiából az Egyesült Államokba, letartóztatták. Nem a gyilkosságokért kellett felenie, hanem azért, mert félrevezette a hatóságokat. Három és fél évi börtönre ítélték. Swango most szombaton szabadul. Az ügyészség néhány napja nyújtotta be a gyilkosságokról szóló vádiratot.
Annak ellenére, hogy valószínűleg jóval több gyilkosságot követett el Doktor Halál, mint amennyiért felelnie kell majd a bíróság előtt, elképzelhető, hogy Swango nem ússza meg "csak" három gyilkossággal. Az amerikai ügyészség még egy negyedik, mérgezéses esetben is vizsgálódik.
Ráadásul Swango több évig dolgozott Zimbabwéban és Szaúd-Arábiában. A zimbabwei rendőrség már kijelentette: vizsgálatot folytatnak Swango ottani ténykedésével kapcsoltban. Miután ugyanis a doktor Afrikába érkezett 1994-ben, ott is megszaporodtak a rejtélyes, mérgezéses halálesetek. A zimbabwei egészségügyi hivatal ezért egy év után felfüggesztette Swango praktizálási jogát az országban. Ezután az orvos Szaúd-Arábiában folytatta ténykedését...
Ajánló:
angolul