Először lépett fel egységesen az ellenzék Szerbiában<br/>

Vágólapra másolva!
Tízezer ember fejezte ki rokonszenvét kedden a közép-szerbiai Csacsakon Vojiszlav Kostunica iránt, aki Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök legfőbb vetélytársa lesz a jövő hónapban esedékes elnökválasztáson.
Vágólapra másolva!

Ez volt az első ekkora méretű megmozdulás, amely a Szerbia Demokratikus Ellenzéke (DOS) elnevezésű ellenzéki szervezet jelöltjeként induló politikust támogatta. A békés rokonszenvtüntetést a G17 Plus nevű csoport szervezte, amely egy országos szakértői hálózat, tagjai dolgozták ki a DOS gazdasági reformkoncepcióját.

A csacsaki tömeggyűlésen Mlagyan Dinkics, a G17 Plus vezetője azt mondta, hogy Kostunica minden felmérés szerint több mint egymillió szavazattal megelőzi Milosevicset. Mint mondta, a szerbek európaiként akarnak élni, és most az a legfontosabb, hogy tudnak valamit - a G17 Plus programját - és valakit - Vojiszlav Kostunicát - választani.

A DOS kedden bejelentette, hogy szeptember 1-jén kezdi meg hivatalosan választási hadjáratát Belgrádban egy 15 párti konvencióval. A DOS vezetői körbeutazzák Szerbiát, majd kampányuk szeptember 22-én ér véget egy belgrádi demonstrációval.

A balkáni országban szeptember 24-én tartanak parlamenti és elnökválasztást, valamint helyhatósági választásokat.

(MTI)

Korábban:

(2000. augusztus 29.)