Több helyen büntetésképpen áramszünet volt Szerbiában<br/>

Vágólapra másolva!
Kedden Szerbia több körzetében áramszünetek voltak, valószínűleg az országos tiltakozásokért kirótt központi büntetésként. A szénhiányra való hivatalos hivatkozás ugyanis hamisnak bizonyult.
Vágólapra másolva!

A Fonet hírügynökség jelentése szerint - amelyet a dpa idézett - Belgrádban és több más városban bizonyos lakónegyedek kora reggel négy órán át elektromos áram nélkül maradtak. A Fonet egyéb sajtóértesülések alapján azt írta, hogy a népesség jelentős hányada szerint a hatóságok "büntető intézkedéséről" van szó az egész országra kiterjedő politikai tiltakozások miatt.

Hivatalosan azzal indokolták az áramszolgáltatás szüneteltetését, hogy a bányászok politikai indítékú sztrájkja következtében csökkent a hőerőművekben az energiatermelés. A Belgrád közeli Obrenovacban levő erőmű szénkészletei állítólag el is fogytak.
A szerb fővárostól 20 kilométerre délre levő Lazarevac melletti Kolubara külszíni szénbánya sztrájkbizottságának vezetője azonban a hivatalos belgrádi sajtóközleményeket tagadva közölte, hogy csak Obrenovacban 16-17 napra elegendő széntartalék áll rendelkezésre.

Az APA szerint a kormány nyilvánvalóan mesterségesen előidézett áramellátási zavarokkal próbálja megtörni a bányászok munkabeszüntetési akcióját és lehetőség szerint leszerelni minden egyéb ellenzéki tiltakozó megmozdulást is.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 3.)