Növekszik az izraeli-palesztin összecsapások áldozatainak száma <br/>

Vágólapra másolva!
Ötvenhárom palesztin sebesült meg Ciszjordániában hétfőn az izraeli hadsereg fegyveres támadásaiban. A legsúlyosabb összecsapások Rámalláhtól északra voltak azt követően, hogy Ehud Barak izraeli kormányfő hétfő estig adott határidőt Jasszer Arafat palesztin elnöknek az erőszakos cselekmények beszüntetésére, mondván, hogy ellenkező esetben az izraeli hadsereg "minden eszközzel" rendet fog teremteni.
Vágólapra másolva!

A libanoni-izraeli határ libanoni oldaláról, Rámijából tüntető palesztin menekültek kézigránátot és köveket dobtak izraeli katonákra, de senki sem sérült meg. Izraelben fogva tartott palesztin foglyok hétfőn felszólították a libanoni Hezbollah radikális síita szervezetet, hogy követeljék az ő szabadon bocsátásukat három izraeli katonáért cserébe. Mindhárom katonát szombaton ejtette foglyul a Hezbollah Sebaa környékén, amelyet Izrael 1967-ben foglalt el Szíriától, és amelyet Bejrút saját területének tekint.

A palesztin foglyok klubja Bethlehemben közölte, hogy 1600 palesztin rab névsorát adták át a Hezbollahnak. Szemtanúk számoltak be az AFP-nek arról, hogy Rámalláh közelében megtalálták annak a palesztinnak a megégetett és megcsonkított holttestét, akit hétfőre virradóra raboltak el Um Szafaa falu határában izraeli telepesek. A palesztin rendőrség szerint az áldozatot előzőleg főbe lőtték.

Jasszer Arafat, aki rövid kairói látogatása után visszatért Gázába, elítélte a zsidó telepesek által elkövetett atrocitásokat, és felszólította az izraeli kormányt, hogy vessen véget azoknak. A palesztin vezető még az egyiptomi fővárosban, Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel folytatott megbeszélése után azt közölte, hogy az ellenségeskedéseknek szeptember 28-i kiújulása óta 117 "mártírja" és 2932 sebesültje volt. Arról nem szólt, hogy ebben a számban benne vannak-e az izraeli arabok, vagy csupán a palesztinok áldozatait említette.

Az AFP eddig összesen 98 halottról tud, köztük 81 palesztinról, 12 izraeli arabról, négy zsidóról és egy, az izraeli hadseregben szolgáló drúz katonáról.

Fahd szaúd-arábiai király és Abdallah trónörökös összesen 10,7 millió dollárt adományozott az izraeli erőkkel való összecsapások áldozatául esett palesztinok családtagjainak. Ezt a trónörökös jelentette be Rijádban, amikor egy helyi kórházban palesztin sebesülteket látogatott meg. Az uralkodó egyben gyűjtést hirdetett meg a palesztin felkelés támogatására. Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási és politikai vezetője hétfőn egy teheráni beszédében felszólította az arab országokat, hogy "szakítsanak meg minden kapcsolatot a cionista rezsimmel".

Korábban:

(2000. október 8.)