Egy eddig ismeretlen iszlám szervezet robbantotta fel az amerikai rombolót<br/>

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok péntektől három napra bezárta összes közel-keleti nagykövetségét és konzuli hivatalát, a térségben tapasztalható nyugtalanságok miatt - közölte a washingtoni külügyminisztérium. Egy eddig ismeretlen szélsőséges iszlám terrorszervezet vállalta magára az amerikai hadihajó elleni robbantásos merényletet.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok három napra bezáratta az összes közel-keleti nagykövetségét. Az említett térségen túl Pakisztánban és 11 afrikai városban is elzárták a nyilvánosság elől az amerikai külképviseletet.

Az érintett képviseletek tovább végzik saját belső munkájukat, és vészhelyzet esetén segítséget nyújtanak rászoruló amerikai állampolgároknak.

Egy ismeretlen szervezet, az "Iszlám Elrettenő Erők" vállalta pénteken a USS Cole amerikai rombolóhajó ellen Ádenben elkövetett robbantást, amelyben 17 katona vesztette életét.

"Az Iszlám Elrettentő Erőkhöz tartozó Al-Aksza Mecseti Intifáda Mártírjai elnevezésű csoport követte el a meglepetésszerű támadást az amerikai rombolóhajó ellen Ádenben" - tudatta arab nyelvű közleményében a szervezet. A gépelt közleményt, amelyen sem betűszó, sem kivehető aláírás nem szerepelt, a nyugati hírügynökségek bejrúti irodáihoz küldték el faxon.

Az akciót "a muzulmán nép becsületének és méltóságának védelmében és az amerikai rezsim támogatásával elnyomott palesztin nép kiöntött vérének megbosszulására hajtották végre" - állította a szervezet, amely további támadásokkal fenyegetőzött.

Az AFP jelentése szerint az Iszlám Elrettentő Erők négy feltételt szabott a dzsihád beszüntetésére: "Az Egyesült Államok szüntesse be a cionista entitás mindenféle katonai, pénzügyi, gazdasági és politikai támogatását; vonja vissza fegyvereseit az iszlám és arab nemzethez tartozó területekről; hagyjon fel az iszlám mozgalmak és országok ellen szőtt összeesküvésével; szüntesse be az iraki nép bombázását és oldja fel az Irak elleni embargót".

Az ádeni kikötőben elkövetett öngyilkos merénylet után az Egyesült Államok biztonsági okokra hivatkozva a hétvégére bezárta az összes közel-keleti, Perzsa-öböl térségi és észak-afrikai nagykövetségét.

(MTI)

Ajánló:

(2000.10.12.)

Korábban:

(2000.10.13.)