Kostunica nem ismeri el Rugova győzelmét Koszovóban<br/>

Vágólapra másolva!
Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök szavai szerint Jugoszlávia nem ismerheti el a Koszovóban az ENSZ által szombaton megrendezett helyhatósági választás eredményeit. A választásokat minden valószínűség szerint az Ibrahim Rugova nevével fémjelzett mérsékelt Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) nyerte meg.
Vágólapra másolva!

Ibrahim Rugova

A jugoszláv elnök a közleményben sürgette a nemzetközi résztvevőket, hogy tegyenek meg mindent az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es számú határozatának maradéktalan végrehajtásáért. A szerb kisebbség bojkottálta a választásokat: a szerbek nem vettek részt az idei népszámlálásban sem, mondván, hogy a 200-300 ezer nem albán menekült hazatérése előtt megrendező választás számukra kedvezőtlen módon "szentesítené" az etnikai arányokat.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 29.)