Izrael és a palesztinok megállapodtak a tűzszünet érvényesítéséről <br/>

Vágólapra másolva!
Jasszer Arafat palesztin elnök és Simon Peresz volt izraeli kormányfő szerdai megbeszélésen a felek megegyeztek az erőszakos cselekmények beszüntetéséről, és a sarm el-sejki tűzszünet előírásainak érvényesítéséről. A megállapodás tényét az Egyesült Államok is megerősítette, Clinton nyilatkozatban üdvözölte a döntést.
Vágólapra másolva!

Szerdán késő este Gázában két órán át tárgyalt egymással Jasszer Arafat palesztin elnök és Simon Peresz volt izraeli kormányfő a sarm el-sejki megállapodás újjáélesztéséről és az erőszakcselekmények befejezéséről. Ehud Barak izraeli miniszterelnök irodája közölte, hogy Simon Peresz és Jasszer Arafat megbeszélésén megegyezés jött létre a tűzszünet előírásainak érvényesítéséről. Peresz, aki jelenleg a regionális fejlesztési miniszter tisztét tölti be, csütörtök reggel számol be tárgyalásairól Ehud Barak kormányfőnek.

A megállapodás tényéről az Egyesült Államok mindkét féltől egybehangzó tájékoztatást kapott. A fehér házi nemzetbiztonsági tanács szóvivője elmondta, Washington reméli, hogy ennek a megállapodásnak azonnal érezhető lesz a hatása a helyszínen. Washingtoni kormányilletékesek médiaközlései szerint remélhető, hogy a mostani megegyezésnek már ténylegesen lesz foganatja.

Külön nyilatkozatot tett Clinton elnök. Üdvözölte a fejleményt, és reményét fejezte ki, hogy ez elvezet azoknak a lépéseknek a megtételéhez, amelyekben a két fél Sarm el-Sejkben állapodott meg egymással. (Az egyiptomi üdülőhelyen Clinton aktív közvetítő tevékenysége eredményeként állapodtak meg a tűzszünetben, de aztán az erőszak újra fellángolt.)

Szerdán is folytatódtak az összecsapások az izraeli katonaság és a palesztinok között. Hat palesztin és három izraeli katona halt meg. A szeptember vége óta tartó erőszakhullámban eddig 169 ember vesztette életét - túlnyomó többségük palesztin -, és a sebesültek száma meghaladja a négyezret.

A Washingtonban Madeleine Albright amerikai külügyminiszterrel tárgyaló Slomo Ben Ami izraeli külügyminiszter szerint a palesztin területeken folyó erőszakcselekmények sok szempontból kimerítik a háború fogalmát. Albrightnak Saeb Erakat palesztin diplomatával is találkoznia kellett volna, de az az izraeli hadsereg által körülzárt Jerikóból nem tudott Washingtonba utazni.

A palesztin ENSZ-képviselet egy szerdán nyilvánosságra hozott dokumentumban azt kérte a világszervezettől, hogy küldjön 2000 megfigyelőt Gázába és a ciszjordániai területre a palesztin polgári személyek védelmére.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 31.)