A még amerikai elnök a nagypénteki egyezmény által kijelölt úton való továbbhaladásra szólította fel a pártokat, s felhívott arra, hogy valósítsák meg a gyakorlatban rendőri erők reformját kidolgozó Patten-jelentést, hassanak oda, hogy a fegyverek végleg kikerüljenek a politikából, s lehetővé váljon a brit katonai jelenlét felszámolása az ír-szigeten.
Bill Clinton a nap folyamán a tervezettnél jóval hosszabb ideig, több mint négy órán át tárgyalt a belfasti nemzetgyűlés pártjainak a képviselőivel, köztük David Trimbe északír kormányfővel, az Ulsteri Unionista Párt vezérével és helyettesével, Séamus Mallonnal, a Szociáldemokrata és Munkáspárt (SDLP) alelnökével, John Hume-mal, az SDLP elnökével és Gerry Adamsszel, a katolikus Sinn Fein párt elnökével arról, miként lehetne továbbhaladni a békemegállapodás teljesítésében.
A találkozókon jelen volt Tony Blair brit kormányfő és George Mitchell amerikai szenátor, aki közvetítőként több éven át részt vett a nagypénteki egyezmény tető alá hozásában, majd tavaly ősszel az önálló északír kormányt megalakítását akadályozó nehézségek leküzdésében segítette az északír politikai erőket.
Bill Clinton a Stormontban tartott rövid sajtóértekezletén annak a reményének adott hangot, hogy találkozóival előmozdítja a békefolyamat vitás kérdéseinek a gyors rendezését, elősegíti, hogy a nagypénteki egyezmény ellenzői felismerjék, ott van a helyük a párbeszédben. Reményét fejezte ki, hogy utódja a Fehér Házban folytatja az északír békefolyamat támogatását.
Bill Clinton és családja szerda estétől Tony Blair kormányfő vendége lesz Chequersben, a brit miniszterelnök vidéki rezidenciáján. Csütörtökön fogadja őt II. Erzsébet brit uralkodó, és az amerikai elnök beszédet mond a Warwicki Egyetemen.
(MTI)