Bush lehet a negyedik amerikai elnök, aki országosan veszít, végül mégis nyer<br/>

Vágólapra másolva!
George Bush lehet az Egyesült Államok negyedik olyan elnöke, aki úgy kerül a Fehér Házba, hogy kevesebb szavazatot kapott országosan, mint ellenfele. Ez csak december 18-a után bizonyosodhat be, miután az Egyesült Államok 50 államában 538 elnökválasztó elektor fogja eldönteni véglegesen az elnökválasztást.
Vágólapra másolva!

A 2000. november 7-én megtartott elnökválasztáson a hivatalban lévő demokrata alelnök, Al Gore mintegy 300 ezer szavazattal többet kapott országos összesítésben, de az elektori szavazatok száma végül George W. Bushnak kedvezett: 271 elektori szavazatot szerzett, a megválasztásához szükséges minimumnál eggyel, Gore elektori szavazatainál pedig néggyel többet. Elvben nem kizárt - és volt is már rá példa az amerikai történelemben -, hogy egy-két elektor meggondolja magát, és előzetes elkötelezettségével szemben szavaz. Egyesek szerint különösen nagy lehet erre a kísértés olyankor - mint amilyen a mostani eset is -, amikor az elektori támogatók számát tekintve hajszálnyi hátrányban levő elnökjelölt országos összesítésben voltaképpen több lakossági szavazatot kapott, mint vetélytársa.

1824-ben John Quincy Adams képviselőházi döntéssel került az elnöki székbe, minthogy a négy akkori elnökjelölt egyike sem tudott elegendő elektori szavazatot szerezni. Andrew Jackson, a britek elleni 1812-es háború hőse országos összesítésben jóval több szavazatot kapott, mint Adams, de jóval kevesebb elektori szavazat birtokába jutott, mint amennyi a győzelemhez kellett volna. Ezért került sor a képviselőházi választásra, amely végül Adamsnek kedvezett.

A republikánus Rutherford B. Hayes 1876-ban ugyancsak kevesebb szavazatot kapott országosan, mint demokrata ellenfele, Samuel J. Tilden. Három déli államban zavaros helyzet alakult ki az elektorok kijelölésében, és ez tizenhat hétig tartó huzavonára vezetett. A patthelyzet megoldása céljából a kongresszus elektori ad hoc bizottságot hozott létre, és ez a testület döntött végül is egyetlen szavazatkülönbséggel a republikánus jelölt javára.

1888-ban a demokrata Grover Cleveland végzett ugyan az élen az összesített országos adatokat tekintve, ám az elektorok tanácsának döntése mégis ellenfelének, a republikánus Benjamin Harrisonnak kedvezett.

(MTI)

Ajánló: