A kormány és a sajtó is sikeresnek ítéli a török börtönök elleni támadásokat<br/>

Vágólapra másolva!
Bülent Ecevit török kormányfő és igazságügy-minisztere védelmébe vette szerdán az eddig legkevesebb 18 halottat követelő támadásokat a börtönök ellen. Jelek szerint a lapok is támogatják a kormány kemény fellépését. A biztonsági erők eközben újabb támadást intéztek két börtön ellen szerdán, egy nappal azután, hogy a hatóságok húsz börtön ellen vonultak, véget akarván vetni az ott folyó éhségsztrájkoknak. Az Amnesty International felszólította a török kormányt, hogy tartózkodjon az elítéltekkel szembeni túlzott erőtől, a kínzásoktól, a rossz bánásmódtól.
Vágólapra másolva!

"Eltávolítottuk a terrorizmus egy igen jelentős gócát" - mondta Bülent Ecevit Ankarában a sajtó képviselőinek. Hikmet Sami Türk, az igazságügyi tárca birtokosa szerint "az akció elkerülhetetlen volt, és tervszerűen, nagy sikerrel ment végbe". A halálesetek miatt a szélsőbaloldali szervezetek, a terroristák vezetőit okolta, mondván, hogy ők utasították éhezésre és önégetésre a foglyokat.

A szerdai újságokban török politikusok sora adott hangot annak a véleményének, hogy a börtönök helyzete már kritikussá vált, és a kormány joggal lépett fel az éhségsztrájkot folytatókkal szemben. "Gratulálok Ecevitnek, amiért nagy politikai tekintélyt mutatott" - mondta például Mehmet Agar volt belügyminiszter. A Hürriyet kommentárja szerint emberi jogi és más nem kormányzati szervezetek hozzájárultak a feszültség növekedéséhez azzal, hogy bátorították a sztrájkolókat és bírálták az államot.

Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet felszólította a török kormányt, hogy tartózkodjon az elítéltekkel szembeni túlzott erőtől, a kínzásoktól, a rossz bánásmódtól. A szervezet egyúttal követelte, hogy a török kormány indítson független és pártatlan vizsgálatot a halálesetek és sebesülések körülményeiről, és a nyomozás végéig függessze fel a rendőri akciók felelőseit. A szervezet kérte, hogy az áldozatok ügyvédei jelen lehessenek a boncolásoknál, meglátogathassák védenceiket a börtönben vagy a kórházban, továbbá, hogy a sebesülteknek - független ellenőrzés mellett - biztosítsák a megfelelő orvosi ellátást. Az Amnesty International elítélte az éhségsztrájkolók mellett tüntetők tömeges őrizetbe vételét, és biztosítékot kért az ankarai kormánytól, hogy a letartóztatottakat nem kínozzák meg. A szervezet követelte mindazok szabadon bocsátását, akiket békés véleménynyilvánításuk miatt állítottak elő.

(MTI)

Ajánló:

Minden, amit a szervezetről tudni érdemes. (angolul)

Korábban:

(2000.12.20.)