Tömeges esküvőre készülnek a holland homoszexuális párok<br/>

Vágólapra másolva!
Hollandiában homoszexuális párok azt tervezik, hogy tavasszal csoportos esküvővel ünneplik meg az azonos neműek házasságát lehetővé tévő új törvények megszületését. A rendezvényt a törvények hatályba lépésének napján, április 1-jén akarják megtartani, és máris 14 pár jelezte részvételi szándékát.
Vágólapra másolva!

A szervező, a Gay Krant (Meleg újság) című lap szerkesztője szerint nem kívánják megszabni, hányan jelentkezhetnek, de azt is kerülni akarják, hogy az esemény valamilyen extravagáns látványossággá váljon.

A holland parlament felsőháza a múlt hónapban fogadta el azokat a törvényeket, amelyek szerint homoszexuális párok a különneműekkel alapvetően azonos jogokat élvezve köthetnek házasságot, illetve fogadhatnak örökbe gyereket. Ezzel Hollandia a világ első országa, ahol törvényben rögzítették az azonos neműek házasságkötéshez való jogát.

Az új holland törvények értelmében a homoszexuálisok házasságai többnyire ugyanolyan jogi következményekkel járnak, mint a különneműeké. Ez azt jelenti, hogy például ugyanolyan eltartási kötelezettségek vonatkoznak rájuk is, mind a házastársukat, mind a közös háztartásukban nevelt gyerekeket illetően. Ha azonban valamelyiküknek gyereke születik, az törvény szerint nem lesz mindkettőjük rokona, mert ez esetben a vér szerinti szülő jogait is érvényesíteni kell.

Bármilyen liberálisok is az új törvények, nem adnak lehetőséget "esküvőturizmusra", vagyis arra, hogy külföldi párok csak azért utazzanak Hollandiába, hogy ott házasságot kössenek; kivétel, ha legalább egyiküknek az állandó lakhelye Hollandiában van. Ha mindketten külföldön élnek, legalább az egyiküknek holland állampolgárnak kell lennie.

Az egybekelést tervező holland homoszexuális pároknak azzal is tisztában kell lenniük, hogy törvényesített kapcsolatukat külföldön nem fogják házasságnak elismerni, leszámítva azokat a (főleg skandináv) országokat, ahol már léteznek az azonos neműek élettársi viszonyát szabályozó rendelkezések.

(MTI)

Ajánló:

(hollandul)