Nagy-Britanniában a lakosok tiltakozása ellenére tovább kísérleteznek a szegényített uránnal<br/>

Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában tovább kísérleteznek a szegényített uránt tartalmazó lövedékekkel. A védelmi miniszter megvédte azt a döntést, hogy folytassák a kísérleteket. A helyi lakosok tiltakoznak, mivel egyelőre nem tisztázott, hogy van-e egészségkárosító hatása a szegényített uránnak.
Vágólapra másolva!

A kísérleteket Skócia déli részén folytatják. A védelmi miniszter szerint a helyi lakosokat félrevezették a szegényített uránnal kapcsolatos rémtörténetekkel. A védelmi miniszter nyilatkozata bagatellizálja a veszélyeket, még akkor is, ha a jövőben az derül ki, hogy az uránnak semmi köze a Balkán-szindrómához. Ahogy arról az [origo] beszámolt, egyre több jel utal arra, hogy a balkáni háborúban részt vevő katonáknál, illetve a háborús területeken élő civileknél tapasztható rákos megbetegedések összefüggnek azzal, hogy a fegyverek szegényített urániumot tartalmaznak. A NATO vizsgálóbizottsága visszautasította, hogy bármi összefüggés lenne, ugyanakkor az egyes tagállamok kormányai folytatják a vizsgálódásokat, csakúgy mint az ENSZ is.

A védelmi miniszter kikerülhetetlen a lőszerek tesztelése, mivel csak így biztosítható, hogy minden standardnak megfeleljenek.

"A kísérletek nem jelentenek veszélyt a helyi lakosokra. Folyamatosan mérjük a háttérsugárzást. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a szegényített uránium káros lenne az egészségre.

Ajánló: