Holttest-kereskedelem folyik Moszkva és Berlin között <br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz televízió számolt be arról először, hogy Moszkva és Berlin között "holttest-kereskedelem" folyik. A beszámoló szerint egy német tudósnak, dr. Günter von Hagensnek egy szibériai városból szállítanak holttesteket, hogy azokat az anatómiai kiállításán szerepeltethesse Berlinben.
Vágólapra másolva!

A tudós, Dr. Günter von Hagens egy speciális eljárással a holttesteket élethűen tudja tartósítani. Az orosz tv információi szerint a szibériai Novoszibirszk városából 56 holttestet küldtek Dr. Hagens intézetébe. A berlini kiállításon a (Körperwelten= Testvilág) 200-nál is több preparált holttest látható.

A holttesteket a novoszibirszki orvosi akadémiáról küldték Hagens intézetébe. Hagens elmondta, hogy a testek valóban megérkeztek Heidelbergbe, és ő el is küldte őket Kínába, ahol a holttestek előkészítésének a nagy részét végzik. Dr. Hagens ragaszkodik ahhoz, hogy a tudománynak nagy szüksége van a munkájára, és állítja, hogy mindig kapott engedélyt a még élő személyektől. Hagens szerint az akadémia rektorának kell vállalnia a felelősséget, hiszen az ő aláírása van a megállapodáson. A novoszibirszki orvosi akadémián a BBC-vel közölték: a holttestek korábban rabok és hajléktalanok voltak, és az akadémián mindegyikkel el tudnak számolni.

A kiállítás website-ja szerint a kiállítás célja, hogy mindenki megismerhesse az egészséges testet és annak működését egy szórakoztató anatómiai kiállítás keretében. Az egyik kiállított testen egy orosz ortodox kereszt látható, melyen egy tradicionális orosz üzenet áll: "nem felejtelek el".

Ajánló:

(angolul)