Kiotói jegyzőkönyv: az EU az USA nélkül is folytatja<br/>

Vágólapra másolva!
Egyetlen ország nem temethet el egy fontos globális problémával kapcsolatos nemzetközi folyamatot - szögezték le az Európai Bizottság illetékesei szerdán, az unió trojkájának a kiotói jegyzőkönyvről folytatott washingtoni tárgyalásairól beszámolva.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió szükség esetén az Egyesült Államok nélkül is folytatja a globális felmelegedés káros hatásainak mérsékléséről kötött megállapodás végrehajtását, és tartja magát ahhoz az ígéretéhez is, hogy jövőre ratifikálni fogja a jegyzőkönyvet. Továbbra is reméli azonban, hogy Washington nem fordít teljesen hátat a kiotói folyamatnak - mondták a szóvivők.

Az EU-trojka - az Európai Bizottság, a soros svéd elnökség és a következő belga elnökség képviselője - a hét elején folytatott tárgyalásokat Washingtonban az amerikai kormányzat, a kongresszus és civil szervezetek képviselőivel. A megbeszélések célja az volt, hogy tisztázzák az amerikai álláspontot, miután George Bush elnök felmondta a kiotói megállapodást.

A trojka szerdán Kanadában tárgyalt, és az elkövetkező napokban Oroszországba, Iránba, Kínába és Japánba is ellátogat. Az unióhoz hasonlóan ezeknek az országoknak a többsége is élesen bírálta az amerikai magatartást, és részvételük ugyancsak lényegbevágó a kiotói célok megvalósulásához.

A jegyzőkönyv érvénybe lépéséhez arra lenne szükség, hogy legalább 55 olyan ipari ország ratifikálja, amelyek az 1990. évi szén-dioxid-kibocsátás legkevesebb 55 százalékát adták. Az Egyesült Államok önmagában 36 százalékkal részesedett a kibocsátásból, de az EU, Oroszország, Izland, Norvégia, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada együttes kibocsátása meghaladja az 55 százalékot, tehát az ő ratifikálásukkal a jegyzőkönyv hatályba léphet.

A trojka washingtoni tárgyalásain az derült ki, hogy az Egyesült Államok a maga részéről nem létezőnek tekinti ugyan a kiotói jegyzőkönyvet, de még folytatja a probléma egészével kapcsolatos politikájának felülvizsgálatát. Megerősítette azt is, hogy - a korábbi ellentmondásos megnyilatkozások ellenére - hajlandó részt venni a folyamatban részes országok júliusban Bonnban tartandó felülvizsgálati konferenciáján. Nem adott azonban választ arra a kérdésre, hogy volna-e alternatív javaslata a kiotói célok megvalósítására - közölték a bizottsági szóvivők.

(MTI)

Korábban: