Tettestársak: Milosevics és Karadzsics |
- Soha nem fogom élve a kezükre adni magam - utalt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló ENSZ-törvényszékre Karadzsics, majd nyomban hozzátette: "- Bár, ha úgy találnám, hogy megadásommal segítek a szerb népen, azonnal feladnám magam". "Dehát esztelenség lenne olyanoknak feladni magam, akik szerb gyerekeket és öregeket gyilkoltak. És még nagyobb esztelenség lenne azt hinni, hogy az a bíróság pártatlan." Mindenesetre figyelmeztette az újságírót: meg ne próbálja az interjú során tudomására jutott adatokat az ő elárulására felhasználni.
Az interjúban - amelyben először lépett a nyilvánosság elé 1996 nyarán bekövetkezett bukása óta - Karadzsics elmondta, hogy vége felé jár önéletírásának. A könyvet, melynek "Radovan és Szerbia" címet adta, szerzője szerint még idén megjelenteti egy nyugati kiadó. "Nagy siker lesz a könyv, és bizonyos vagyok abban, hogy még irodalmi Nobel-díjra is fel fogják terjeszteni" - jelentette ki a háborús bűnök miatt körözött egykori vezető. A könyv állítólag új megvilágításban láttatja majd Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnököt: szerzője Milosevics súlyos bűnéül rója fel, hogy a jugoszláv elnök nem munkálkodott a boszniai szerb területeknek Jugoszláviával való egyesülésén.
Az Amerikai Egyesült Államok 5 millió dollárt ajánlott fel annak a személynek, aki a Karadzsics és egykori hadvezére, az ugyancsak háborús bűnösként körözött Ratko Mladics elfogásához segítő információ közöl.
(MTI)
Korábban:
(2001. április 5.)