Ügynöknek tartott amerikait ítéltek el kábítószer terjesztéséért Oroszországban <br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz belbiztonsági szolgálat szerint a kábítószer-terjesztésért most elítélt amerikai állampolgár ügynöki kiképzést kapott. Az oroszok szerint John E. Tobbin kapcsolatban állt az amerikai felderítéssel.
Vágólapra másolva!

Voronyezsben három év és egy hónap szabadságvesztésre ítéltek egy amerikai állampolgárt kábítószer birtoklásáért és terjesztéséért.

A 24 éves John Edward Tobbin amerikai állampolgárt február elején vették őrizetbe, s az orosz belbiztonsági szolgálat kiderítette róla azt is, hogy kapcsolatban áll a felderítéssel, az
amerikai kémfőiskolán tanult meg oroszul, de ennek ellenére végül nem vádolták kémkedéssel.

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) voronyezsi képviselete szerint már januárban kábítószert találtak Tobbinnál, a helyi Night White éjszakai klubban tartott razzia során. Akkor szabadon engedték, azzal a feltétellel, hogy nem hagyhatja el a várost, de Tobbin nem jelent meg az idézésekre, s ezért február elsején letartóztatták, amint éppen ismét kábítószert vásárolt. Házkutatás során a lakásán ugyancsak kábítószert találtak.

Az orosz belbiztonsági szolgálat kiderítette, hogy Tobbin néhány évvel ezelőtt az amerikai védelmi tárca főiskoláján tolmácskiképzést kapott, majd a felderítőiskolán is tanult, s többször járt korábban Oroszországban. A voronyezsi állami egyetemen amerikai alapítványi ösztöndíjasként kandidátusi értekezését írta, de az FSZB megítélése szerint elsősorban nyelvi továbbképzés és az országismeret bővítése volt az amerikai célja, aki tökéletesen beszél oroszul, még a dialektusokat is ismeri. Az orosz-amerikai kémbotrány ellenére Tobbint nem gyanúsították meg kémkedéssel.

Az Eho Moszkvi rádióállomás jelentése szerint az amerikai védőügyvédjei fellebbeznek a voronyezsi kerületi bíróság ítélete ellen.

(MTI)