Kiutasítással végződött a magyar fiatalok prágai letartóztatása <br/>

Vágólapra másolva!
Kiutasították a 2000 szeptemberében Prágában megrendezett globalizáció ellenes tüntetésen letartóztatott magyar fiatalokat. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap prágai közgyűlése ellen tiltakozó tüntetők összecsaptak a cseh rendfenntartókkal. Több személy - köztük magyar állampolgárok - ellen is eljárás indult.
Vágólapra másolva!

Négy magyar állampolgárt öt évre kiutasítottak Csehországból, egyet pedig felmentettek abban a hat magyar állampolgár ügyében indított perben, amelyben hétfőn hirdettek ítéletet Prágában.

Mindannyiukat a tavaly szeptemberi prágai globalizációellenes tüntetésekkel kapcsolatban hatóság elleni erőszakkal vádolt a cseh államügyészség. A hatodik magyar vádlott még nem vette át az idézést, ezért ügyét a bíróság június 18-ra elnapolta.

Az ítéletet, amely még nem jogerős, a vádlottak távollétében hozta meg a prágai I. kerületi bíróság. Zdenka Galková államügyész az egyik magyar vádlott felmentését azonnal megfellebbezte, Olga Vanková védőügyvéd pedig kijelentette, hogy ügyfelei álláspontjának ismeretében dönt majd az esetleges fellebbezésről.

A vád szerint a magyarok a hatóság elleni erőszakot a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap elleni szeptemberi prágai tüntetések alkalmával rendőrökkel szemben követték el. Az ügyészség azt állította, hogy a hat magyar állampolgár - négy férfi és két nő - szeptember 26-án a Vencel téren macskakövekkel dobálta meg a rendőröket. A hatályos cseh törvények szerint ezért egytől öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A mintegy két és fél órás tárgyaláson felolvasták a vádiratot, a megvádolt magyarok tanúvallomásait, majd az a négy rendőr tett vallomást, akik a magyarokat Prága központjában letartóztatták. A rendőrök - akik saját bevallásuk szerint civil ruhában voltak jelen a tüntetők között - lényegében mind azt állították, hogy az általuk figyelt tüntetőcsoport, amelyről később kiderült, hogy magyar állampolgárokból áll, agresszíven viselkedett, macskakövekkel támadta a rendőröket, s egyikük követ dobott a McDonald,s étterem ablakába is. A magyarok, akik az események után majdnem egy hónapon át előzetes letartóztatásban voltak Csehországban, most felolvasott, de korábban tett vallomásaikban visszautasították a vádakat, s tagadták, hogy támadták volna a rendőröket.

Az államügyész a vizsgálatok és a vallomások alapján bizonyítottnak látta a vádakat, és büntetésként a vádlottak öt évre szóló kiutasítását kérte Edita Beranová bírónőtől. A védőügyvéd szerint viszont a bűncselekmény nem volt egyértelműen bizonyítva. A vallomásokban fellelhető ellentmondásokra, valamint a vádlottak eddigi büntetlenségére tekintettel egyetértett ugyan a kiutasításukkal, de a kiszabható legalacsonyabb büntetést kérte. A bírónő végül is négy személyt - Baki Lászlót, Baki Gábort, Ivódi Tamást és Bagi László Istvánt - öt évre kiutasított Csehországból, míg egyet - Kocsis Arankát- felmentett, mert esetében nem találta bizonyítottnak a vádakat. Némethné Ráfli Anita perét június 16-ra halasztották.

"A prágai magyar konzulátus tavaly szeptember óta folyamatosan figyelemmel kísérte a megvádolt magyar állampolgárok ügyében folyó eljárást. Az eddigi tapasztalatok szerint mind az államügyész, mind a bíróság a cseh jogrendnek megfelelően, korrekt módon kezelte az
ügyet" - közölte az ítélethozatal után Szénási Lajos prágai magyar konzul.

Tavaly szeptember végén mintegy 15 ezer ember tüntetett Prágában az ott ülésező Nemzetközi Valutaalap és Világbank ellen. Az utcai összecsapásokba torkolló tüntetések idején a rendőrség csaknem ezer személyt - köztük több mint 300 külföldit - letartóztatott. Több mint 20 személy ellen indítottak büntetőeljárást. A letartóztatottak között 16 magyar állampolgár is volt, akik közül eredetileg hét személy ellen indult büntetőeljárás. Az egyik magyar letartóztatott esetét végül is az államügyész nem minősítette törvénysértésnek, így a bíróság elé hat magyar állampolgár - négy férfi és két nő - ügye került.

A cseh bíróságok eddig csak egy dán, két spanyol és az egyetlen cseh vádlott esetében hoztak ítéletet. Míg a 18 éves dán Mads Traerupot a testület felmentette, a két spanyol tüntetőt távollétükben meghozott ítélettel két évre kitiltották Csehországból. A cseh fiatalembert - David Svobodát - 400 óra közhasznú munkára ítélte a bíróság. A magyarok ügyében hozott döntés tehát az eddigi legsúlyosabb ítélet a tüntetésperekben.

(MTI)

Ajánló:

(2000.09.21.)

Korábban:

(2000.09.22.)