Vágólapra másolva!
Lothar Vosseler, a német kancellár féltestvére elvesztette állását. A volt szennyvízüzem-alkalmazott közölte, ha nem kapja meg valamelyik állást a két általa megpályázott közül, ismét munkanélküli-segélyért folyamodik. A németországi munkanélküliség nem várt mértékben nőtt májusban. Ez kétségeket kelt azokban, akik bíznak a német kancellár ígéretében, miszerint a jövőre esedékes választásokig 3,5 millió alá szorítja a munkanélküliek számát.
Vágólapra másolva!

Gerhard Schröder mostohatestvére ismét munkanélküli lett. Lothar Vosseler, aki Schröder anyjának második házasságából származik, korábban már dolgozott számítógép-programozóként és gyógyszerkézbesítőként is. Most azonban a nyugat-németországi Detmold szennyvízüzemétől kellett megválnia. Vosseler 1999 óta dolgozott a kommunális szolgáltatónál, előtte négy évig munkanélküli volt.

Az 54 éves elnöki féltestvér két állást is megpályázott, és kijelentette, ha nem tud elhelyezkedni, ismét munkanélküli-segélyért folyamodik. Bátyja, a német kancellár nem is olyan régen lustának nyilvánította azokat a munkanélkülieket, akik nem fogadják el a kínálkozó munkalehetőségeket. Ezzel kapcsolatban Vosseler közölte, hogy majd felhívja bátyját, és elmondja neki: "Nem lettem lusta. Ellenkezőleg, munkát keresek."

Eközben Gerhard Schröder azért küzd, hogy be tudja tartani a munkanélküliség csökkentéséről szóló választási ígéretét. Németországban a munkanélküliek öt hónapja folyamatosan emelkedő száma májusban nem várt módon 18 ezerrel nőtt, kétségeket ébresztve Schröder ígérete felől, miszerint a jövő év második felére - a következő választásokig - 3,5 millió alá szorítják az állásnélküliek számát. A szociáldemokrata kancellár szerint az adatok nem adnak okot az aggodalomra, és kijelentette, ragaszkodik eredeti céljához.

Vosseler és Schröder gyermekkorukat Alsó-Szászországban töltötték, ahol sokat fociztak együtt. Schröder apja a második világháborúban vesztette életét, sírját nemrég találták meg Romániában. Anyja másodszor is megházasodott, ebből a frigyből született Vosseler. A kancellár családja nem először kerül reflektorfénybe az utóbbi időben. Nemrég három - a volt NDK területén élő - unokatestvérét fedezte fel a kancellár. Az egyikükről kiderült, hogy annak idején a Stasinak dolgozott.

Ajánló:

(német, angol)