A jugoszláv kormány elfogadta a hágai törvényt <br/>

Vágólapra másolva!
Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök bejelentése szerint a szövetségi kormány ülésén elfogadták a hágai törvényszékkel való együttműködésről szóló törvényt, melyet most megvitatásra a parlament elé terjesztenek. Kostunica annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a parlament is elfogadja a törvényt.
Vágólapra másolva!

A kormány döntéséről Kostunica elmondta, hogy végső ideje volt megtenni a lépést, amely elengedhetetlen volt a nemzetközi közösséggel való kapcsolat visszaállításához. Ugyanakkor, mint mondta, a határozat hozzásegít az ország egysége fenntartásához.

Goran Szvilanovics külügyminiszter szerint is mérföldkő volt ez a voksolás a jugoszláv politikai életben is: ez volt az új kormány fennállása óta az első eset, hogy titkos szavazással döntöttek egy törvény sorsáról.

Kostunica túlzottnak és elhamarkodottnak tartotta azokat a reményeket, melyek szerint Milosevics kiadatásával egy csapásra rendeződne az ország gazdasági helyzete. Jugoszlávia a NATO-bombázások 30 milliárd dolláros kárához képest, becslése szerint egyelőre csak 4 milliárd dollár segélyre számíthat a közelgő donátori konferencia eredményeképp.

[origo]

Korábban:

(2001. június 13.)