Év végéig igényelhetnek kárpótlást a nácik kényszermunkásai

Vágólapra másolva!
A német felsőház is jóváhagyta, hogy kitolják a kárpótlási igény határidejét a nácik kényszermunkásainak. Az orosz, a litván és a lett egykori kényszermunkások egy-két hónapon belül megkaphatják a kártérítés első részletét német márkában. A lengyeleknek később utalják, mert viták folytak arról, márkában vagy zlotyban igénylik-e a kárpótlási összeget. A németek összesen tízmilliárd márkát fizetnek, körülbelül másfélmillió embernek.
Vágólapra másolva!

Az alsóház után pénteken a német törvényhozás felsőháza (Bundesrat) is jóváhagyta a náci korszakban végzett kényszermunkáért járó kártalanítás igénylésének új határidejét. Ennek értelmében augusztus 11. helyett idén december 31-ig nyújthatják be kártérítési igényüket a német szövetségi alapítványhoz, illetve a hazájukban működő partnerszervezetekhez azok a személyek, akiket a náci korszak éveiben koncentrációs táborokban vagy a Német Birodalom területén ingyenes munkavégzésre kényszerítettek.

Az Emlékezés, Felelősség és Jövő Alapítvány közlése szerint Moszkvában aláírták a vonatkozó megállapodást az orosz partnerszervezettel és a Szberbankkal. Ennek nyomán még ebben a hónapban megkezdődhet az orosz kényszermunkásoknak járó kártérítési összegek kifizetése. Végső szakaszba jutottak a lettországi és litvániai jogosultaknak járó összeg kifizetésének előkészületei is.

Nem ilyen rózsás a helyzet Lengyelország esetében. A német alapítvány közölte, egyelőre nem sikerült rendezni a lengyel partnerszervezettel azt a vitát, amely a márkában megállapított fejenkénti összeg első részletének zlotyra való átváltásából ered.

Michael Janssen, az Emlékezés, Felelősség és Jövő Alapítvány elnökségének elnöke ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá: Lengyelország ragaszkodott ahhoz, hogy a kártérítési összeget a német fél zlotyban utalja át a lengyel partnerszervezet számlájára. Az összes többi ország esetében márkában történik az átutalás Berlinből.

A lengyel fél azonban nemrég megváltoztatta korábbi álláspontját, és most már márkában szeretné a kártérítési összeget. Arra hivatkozik, hogy az árfolyamingadozások következtében különböző összegeket kapnának a jogosultak. A vitát még nem sikerült rendezni, abban azonban megállapodtak Berlin és Varsó képviselői, hogy a lengyeleknek járó kártérítés második részletét mindenképpen euróban fogja átutalni a német alapítvány.

A német kormány és a gazdaság összesen tízmilliárd márka kártérítést fizet a náci korszak még életben lévő 1,2-1,7 millió kényszermunkásának. A koncentrációs táborban dolgoztatott személyek fejenként 15 ezer, a németországi gyárakban, önkormányzatoknál vagy mezőgazdaságban munkára kényszerített emberek pedig 5 ezer márkára számíthatnak. A pénzt az alapítvány két részletben juttatja el a jogosultaknak.