Ellenzéki lapot foglalt le a fehérorosz rendőrség

Vágólapra másolva!
Grúziában 13 személyt, köztük egy volt pénzügyminisztert ítéltek öt és húsz év közötti börtönbüntetésre, mert három évvel ezelőtt merényletet kíséreltek meg Eduard Sevardnadze grúz elnök ellen.
Vágólapra másolva!

A hatóságok a Nasa Szvoboda (Szabadságunk) 400 ezer példányát kobozták el a lap kiadójánál, amelynek tulajdonosát pénzügyi visszaélésekkel gyanúsítottak meg. Pavel Zsuk, a lap főszerkesztője elmondta, hogy a lefoglalt lappéldányok nem a kiadó, hanem a szerkesztőség tulajdonát képezték. Hozzátette: a rendőrség akciója rablással ér fel, és alig leleplezett kísérlet a szeptember 9-i elnökválasztás előtt a Lukasenkót célzó kritikák elhallgattatására.

A lap választási különszámának lefoglalásával Lukasenko igyekszik akadályozni az ellenzék választási kampányát. A főszerkesztő elmondta még, hogy a történtek ellenére a szerkesztőség újságíróinak sikerült 100 ezer példányt megmenteni a rendőrök elől.