Afganisztán történetének áttekintése

A harcias hegyi népet eddig csak átmenetileg sikerült behódoltatni. Sem a briteknek, sem a szovjet csapatoknak nem sikerült legyőzniük az afgánokat.

Az ókorban a perzsa fennhatóság alatt álló területet Nagy Sándor hódította meg az i.e. IV. században. A Sándor utáni hellenisztikus államokat a párthusok vetették uralmuk alá, majd virágzó buddhista terület volt, ezután jött az iszlám. A buddhista időkben készült az a két harminc mnéteres Buddha szobor, melyeket tavasszal romboltak le a tálibok.

A XIII. században Dzsingisz Kán is végigpusztította, a mongol birodalom utódállamai után Timur Lenk harcos birodalmának központja lett, majd kisebb királyságokra szakadt. Kisebb nagyobb időre egy-egy helyi vezetőnek sikerült átmeneti hatalmat kiépítenie, de nem alakult ki állandó egység.

Az ország területe a XIX. század folyamán került a modern nagyhatalmak látókörébe, amikor a Brit birodalom és Oroszország versengett a terület feletti befolyásért. A "nagy játék" legemlékezetesebb pillanata egy teljes brit hadsereg, az "Indus hadseregének" megsemmisülése, miután Doszt Mohamed akkori uralkodó helyett annak bátyját Sah Shujah-t ültették a trónra a britek 1838-ban. A 9500 indiai és brit katonát, valamint a Sah 6000 harcosát 38000 fős személyzet követte, de az új uralkodó kikiáltása utáni felkelés 1841-42 telén visszavonulásra kényszerítette a briteket. A sereg a visszavonulás alatt szinte az utolsó emberig megsemmisült.

1918 után vált először függetlenné Afganisztán. A következő évtizedekben lassú modernizáció kezdődött, az ország társadalmi viszonyai, - a nagy méretű földbirtokok, a törzsi kötelékek - azonban alig változtak. 1953-tól Daud tábornok lett a miniszterelnök, aki kísérletet tett a reformok felgyorsítása, infrastukturális fejlesztésekbe kezdett az elmaradott, törzsi hagyományokra épülő országban. Ennek keretében 1959-től a nők elhagyhatták a hagyományos viseletet. Daud a reformok keretében alkotmányos monarchiává akarta alakítani az országot, de ebbe a próbálkozásába belebukott, 1963-ban az uralkodó, Zahír sah leváltotta.

A reformok Daud nélkül is folytatódtak, az értelmiségiek között azonban egyre inkább nőtt a radikális társadalmi átalakítást sürgetők száma. Végül 1973-ban Daud az elégedetlenséget is kihasználva, katonai puccsal megdöntötte Zahir sah uralmát, eltörölte a monarchiát és kikiáltotta az első Afgán Köztársaságot. Politikája a törzsi hagyományokra épülő társadalom átalakítását célozta meg, többek között földreformmal is próbálkozott. Emellett a korábbinál intenzívebb kapcsolatokat kezdett ápolni a Szovjetunióval. Nyitni akart a másik irányba is, Iránnal tárgyalt. Moszkva azonban ezt nem nézte jó szemmel és leállíttatta Daud próbálkozásait.

Daud miniszterelnök politikáját többen is ellenezték. Két nagy, az etnikai csoportok köré szerveződött baloldali mozgalom is tevékenykedett a hetvenes években az országban. Az egyik a Halk, amely többségében pastu nemzetiségű, vezetőjük Taraki volt. (Afganisztán lakosságának fele pastu, negyede tádzsik, emellett az üzbégek és a kazahok is jelentős számú kisebbséget alkotnak.)

A Halk mellett az elsősorban tadzsik bázisú Parcsam mozgalom képviselt jelentősebb erőt, vezetője Amin volt. A két mozgalom 1978-ban egyesült és megdöntötte Daud uralmát. Rövid ideig maradtak csak hatalmon, ugyanis túl gyorsan és radikálisan akarták átalakítania társadalmat. Az aganisztániakból már a földosztás is ellenérzéseket váltott ki: felosztották a hatalmas kiterjedésű földesúri birtokokat, azonban a földhöz jutottak sokszor nem tudták megművelni a földeket. Még ennél is nagyobb ellenkezést váltott ki, hogy el akarták törölni az analfabétizmust, tanítókat küldtek Kabulból vidékre, akik a felnőttek oktatásába kezdtek. Mivel a nőket is tanítani akarták - amit a törzsi tradíciók nem engednek - vidéken legtöbbször agyonverték a tanítókat.

Afgán harcos egy kilőtt szovjet

tank mellett

Az 1979-es bevonulás során 150 ezer szovjet katona harcolt Afganisztánban, 10-15 ezren estek el a tíz évig tartó harcokban. Az afganisztániak 1 millió embert vesztettek, 4 millióan elmenekültek, de mégis meghátrálásra kényszerítették a szovjet hadsereget.

A kivonulás után megerősítették a szovjetek által támogatott afgán kormánycsapatokat. A Nadzsibullah vezette szovjetbarát kormány 1992-ig tartotta magát. Ekkor az iszlámista ellenzék megdöntötte a kormányt. Az új kormányon belül azonban hamarosan jelentős feszültségek mutatkoztak. Ezt kihasználva egyre nagyobb befolyásra tett szert a lakosság körében a rendet és nyugalmat ígérő tálib mozgalom, amely 1993-ban jelent meg. (A tálib szó szerint iszlámot hallgató szeminaristát jelent, jelentős része pakisztáni bázisú szeminárium volt. A szunnita irányzatot követik, a siítákat nem is tekintik muszlimnak.)

1994-től folyamatosan erősödött a tálib mozgalom. 1994-től egyre több települést elfoglaltak a pakisztáni határ mellett. 1996-ban megdöntötték a kormányt, elfoglalták a fővárost, Kabult és az ország területének kilencven százalékát ellenőrzésük alá vonták.

[origo]