Nyugat-Európába tartó al-Kaida tagok

Vágólapra másolva!
Mintegy kétszáz terrorista hagyta el titokban két hónapja Afganisztánt, hogy Nyugat-Európába jusson.
Vágólapra másolva!

A Newsweek hétfőn megjelenő száma szerint Oszama bin Laden terrorhálózata, az al-Kaida 150-200 tagja két hónapja titokban elhagyta Afganisztánt, hogy megpróbáljon Nyugat-Európába jutni. Az amerikai hetilap pakisztáni bázisú embercsempészektől értesült a terroristák kilopódzásáról. Az embercsempészek szerint az al-Kaida-tagok közép-ázsiai országokon át igyekeztek Ukrajnába, végcéljuk pedig Nagy-Britannia vagy Németország. "Az arab harcosok fejenként 20-30 ezer dollárt fizettek az Afganisztánból való illegális kijutásért" - mondta egy magát Fekratnak nevező embercsempész a pakisztáni Pesavárban.

A Newsweek latolgatta a terroristák lehetséges útvonalait: ezek a tálibellenes hadjárat frontországain, Tádzsikisztánon és Üzbegisztánon át, illetve, Bosznián, Iránon, Malajzián vagy Törökországon keresztül vezethetnek Afganisztánból Nyugat-Európába. Az Egyesült Államok Oszama bin Ladent és hálózatát kárhoztatja a New Yorkban és Washingtonban szeptember 11-én végrehajtott terrortámadásokért, amelyek mintegy ötezer ember halálát okozták.