Tanúskodna Milosevic ellen Montenegró elnöke

Vágólapra másolva!
Kész Hágában Milosevic ellen tanúskodni a montenegrói elnök. Djukanovic közeli munkatársból lett a volt jugoszláv elnök ellenfele. A Nemzetközi Törvényszék engedélyezte, hogy az egyik vádlott szabadlábon védekezhessen.
Vágólapra másolva!

A kilencvenes évek elején Djukanovic Milosevic szövetségese és közeli munkatársa volt. A háború kitörésekor Crna Gora miniszterelnöke volt. 1996-ban bekövetkezett szakításuk után a volt jugoszláv államfő ádáz ellenségévé vált, és megnyerte a montenegrói elnökválasztást. Djukanovic szerint az "ő politikája legyőzte Milosevic politikáját".

Djukanovic közölte: Podgorica vizsgálja Javier Solanának, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének javaslatait a montenegrói-szerb viszony átmeneti rendezéséről, de egyelőre nem érett meg a helyzet arra, hogy választ adjon rá.

Djukanovic szerint a legjobb az lenne, ha Montenegróban még az idei év első felében sor kerülne a függetlenségi népszavazásra. "A köztársaságnak joga van ahhoz, hogy határozzon saját jövőjéről, államjogi státusáról, az azonban vita tárgya, hogy milyen ütemben érvényesítse ezt a jogot" - mondta.

Gama szerint az EBESZ semleges álláspontot képvisel a montenegrói-szerbiai viszony végleges rendezéséről, mert nem az EBESZ dolga, hogy ebben állást foglaljon.

Jokic szabadlábon védekezhet

A hágai Nemzetközi Törvényszék engedélyezte a Dubrovnik ostroma miatt háborús bűnökkel vádolt Miodrag Jokic nyugalmazott jugoszláv ellentengernagynak, hogy a szerbiai kormány kezessége mellett szabadlábon védekezhessen. Vladan Batic szerb igazságügyi miniszter szerint Jokic már csütörtökön Belgrádba érkezik. A szerbiai kabinet garantálja személyes biztonságát, és azt, hogy szükség esetén Hágába utazik.

Jokicot a Törvényszék Dubrovnik 1991-es ostromában játszott szerepe miatt vádolja. Az ellentengernagy november elején önként jelentkezett a hágai törvényszéknél, és bírósági meghallgatásán ártatlannak vallotta magát.

A világörökség részét képező Adria-parti város ostroma miatt további három volt jugoszláv katonatisztet vádol a nemzetközi törvényszék: Pavle Strugar nyugalmazott tábornokot, Milan Zec altengernagyot és Vladimir Kovacevic századost.

A montenegrói kormány jótállása mellett a hágai bíróság december Strugarnak is engedélyezte, hogy szabadlábon védekezhessen. A súlyos vesebeteg tábornok ugyancsak önként adta fel magát Hágának 2001 októberében.

Vladimir Kovacevic Montenegróban van, a legfelsőbb bíróság 2001. októberben mentette fel őt azon vád alól, miszerint Újvidéken és Belgrádban többedmagával terrorcsoportokat alakított volna azért, hogy 1997-ben a montenegrói elnökválasztás második fordulója előtt erőszakcselekményeket hajtsanak végre a kisebbi jugoszláv tagköztársaságban.

Zec tábornok állítólag Belgrádban él.