Saron gázai letelepedést ajánl föl Arafatnak

Vágólapra másolva!
Fölajánlotta Saron Arafatnak, hogy hagyja el ciszjordániai Rámalláhot, és a Gázai övezetben telepedjen le. Az izraeli kormányfő szerint Arafat nem képes megállítani a palesztin erőszakot. A palesztinok visszautasították az ajánlatot.
Vágólapra másolva!

Ariel Saron izraeli kormányfő a The New York Times című lapnak adott interjúban kijelentette: hajlandó lehetővé tenni Jasszer Arafat palesztin vezető számára, hogy elhagyja a rámalláhi főhadiszállását, és a Gázai övezetben telepedjen le. Saron szerint Arafattal nem mehetne egyetlen, Izrael által körözött személy sem.

Saron szerint amennyiben Arafat elfogadná ajánlatát, akkor bebizonyítaná, hogy hajlandó megfékezni a palesztinok erőszakos cselekményeit. Az izraeli miniszterelnök szerint biztosították, hogy a palesztin biztonsági erők a Gázai övezetben elfojtják az erőszak minden megnyilvánulását. A kormányfő szerint azonban "a terror csak intenzívebbé vált" és a palesztinok "nem tettek ellene semmit".

Az interjút készítő újságírónak a beszélgetés közben úgy tűnt, az izraeli kormányfő teljesen biztos abban, hogy Arafat nem lesz képes megállítani az erőszakot. Saron azt mondta: "Arafattal senki nem tud békét teremteni."

Az izraeli kormányfő megígérte George Bush amerikai elnöknek, hogy Arafatnak a haja szála sem görbül, az izraeli katonák éppen emiatt nem hatolhattak és nem is hatoltak be a palesztin elnök hivatalának épületegyüttesébe, és nem tartóztatták le a körözött személyeket - Rehavam Zeévi izraeli miniszter feltételezett gyilkosait -, akik állítólag ott rejtőznek.

"Ha nem ígértem volna meg, hogy nem tartóztatjuk le ezeket az embereket, akkor az már régen megtörtént volna, és az összes izraeli katona kivonult volna Rámalláhból" - mondta Saron. Szerinte szó sincs arról, hogy a palesztin elnök iránti gyűlöletből támadták volna a rámalláhi főhadiszállást, és alakult volna ki az ottani patthelyzet.

Szaeb Erekat palesztin miniszter visszautasította Saron ajánlatát. Szerinte ez ellentétben áll az összes izraeli-palesztin megállapodással, amelyekben szerepel, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia egységet alkot. Arafat Jeruzsálem közelében akar maradni - mondta Erekat.

Korábban:

Saron: a hadművelet kiterjedhet a Gázai övezetre

Hamasz-felhívás a tizenévesek önfeláldozása ellen

Izrael: nem a dzseníni vizsgálóbizottságra