Súlyos buszbaleset Ausztriában

Vágólapra másolva!
Ausztriában kedden egy halálos áldozatot, négy súlyos és 17 könnyebb sérültet követelt egy súlyos buszbaleset. Az A22-es autópályán Stockerau közelében egy bécsi nyugdíjasokat szállító autóbusz eddig ismeretlen okból összeütközött több más járművel.
Vágólapra másolva!

A alsó-ausztriai közlekedési rendőrség első információja szerint a busz egy személyautóval és az autópálya-fenntartó cég egyik kisteherautójával ütközött.

Az Osztrák Vöröskereszt három helikopterrel és négy műtőskocsival, nagy számú mentőautóval és segédcsapatokkal vonult ki a helyszínre. A tűzoltóknak négy beszorult sérültet kellett kiemelniük a busz roncsai közül, illetve egy teherautó vezetőfülkéjéből. A későbbiekben a balesetben érintetteknek pszichológusok segédkeznek majd a történtek feldolgozásában.