<P class="MsoNormal">Milosevic esküvőre ment

Vágólapra másolva!
Slobodan Milosevic ezúttal nem a bíróság, hanem az anyakönyvevezető előtt tanúskodott, egyik hágai vádlott-társának házasságkötésén szombaton. A hírt a Hágai Nemzetközi Bíróság szóvivője közölte, aki nem bocsátkozott részletekbe a szertartást illetően. A vőlegény a gyilkossággal vádolt, szintén szerb nemzetiségű Predrag Banovic volt.
Vágólapra másolva!

Slobodan Milosevicet esküvői tanúnak kérték fel Hágában. A háborús bűnökkel vádolt volt szerb diktátort egyik, szintén szerb vádlott-társa - Predrag Banovic - kérte meg, hogy aláírásával tanúsítsa házasságkötését szombaton - közölte a Hágai Nemzetközi Bíróság szóvivője. A szóvivő egyéb részletet nem árult el a menyegzőről.

Milosevicet tavaly június óta tartják őrizetben Hágában, miután szerbia kiadta a nemzetközi bíróság által különböző bűnökkel - népirtás, emberiség elleni bűntettek - vádolt politikust.

A vőlegényt - Banovicot - azzal gyanúsítják, hogy foglyokat vert halálra 1990-ben Horvátországban, a szerbek által felállított hírhedt Keraterm táborban. Őt tavaly novemberben vették őrizetbe, jelenleg perének kezdetére vár. Vele egy időben fogták el fivérét Nenadot is Belgrádban, akit azonban bizonyítékok hiányában idén áprilisban szabadon bocsátottak - jelentette a Reuters.

Korábban:

Rugova Milosevic ellen vallott Hágában

Még egy évet tarthat a Milosevic-ügy