Víz alatt Drezda egy része

Vágólapra másolva!
A drezdai főpályaudvar az árvíz miatt nagy valószínűség szerint szombatig zárva marad - közölték kedden a német vasútnál, így a vonatok csak átirányítással, kerülővel juthatnak el Berlinig, az utazóknak javallott a Nürnberg-Berlin, Berlin-Nürnberg útirány.
Vágólapra másolva!

A drezdai főpályaudvaron át haladnak a Budapestről Berlinbe és vissza közlekedő szerelvények is, de a vasúti csomópontot kedden az Elba és mellékfolyója, a Weisseritz áradása miatt lezárták.

A ZDF közszolgálati televízió esti híradójában mutatott képek tanúsága szerint veszélybe kerültek az "Elba parti Firenze" kulturális kincsei: a Zwingert barna víz vette körül, a Semper operában kedden este elmaradt az előadás. Szászország székhelyén a rakpart és két városrész került víz alá, zavaros lé hömpölygött Drezda bevásárló utcájában is.

Drezdától távolabb, Grimmában helikopterrel mentették az embereket, egy asszony egy emeleti lakásból markoló gép segítségével mászott ki. Az Érchegység máskor jelentéktelen patakjai autókat, fákat, lakókocsikat, felvonulási épületeket sodortak magukkal, számos települést zárt el az ár a külvilágtól. Drezdánál az Elba szintje ilyenkor általában 1,5-2 méter, most közel nyolc méter vízmagassággal számolnak.

A Duna menti Passauban kissé fellégeztek az emberek: úgy tűnik, hogy a folyó a 10,80 méteres szintet elérve, már nem árad tovább. Georg Milbradt, Szászország miniszterelnöke azt mondta, hogy a tartományt történetének legnagyobb természeti katasztrófája sújtja. Két ember meghalt, az eltűnteknek nyilvánítottak száma hét.