Arafat lemondásáról beszélt

Vágólapra másolva!
Jasszer Arafat hétfőn, a palesztin parlament ülésén állást foglalt a terrorizmus minden formája ellen. Bejelentette azt is, hogy kész lemondani, ha ezt kívánja tőle a palesztin parlament. Az izraeli vezetés szerint Arafat beszédéből hiányzott a tényleges gesztus.
Vágólapra másolva!

A palesztin elnök a törvényhozó tanács, a parlament Rámalláhban folyó rendkívüli ülésén mondott beszédében kijelentette, hogy a palesztin nép ellenzi a terrorizmus minden formáját, legyen az akár állami terrorizmus, csoportok vagy egyén által elkövetett terrorcselekmény. Közölte: kész bekapcsolódni a nemzetközi terrorizmus elleni harcba az ENSZ-szel együttműködve, a nemzetközi jog alapján.

Izraellel kapcsolatban a palesztin vezető elmondta: elég volt az ötven évi vérontásból az izraeliek és a palesztinok között, és sürgette a háborúskodás beszüntetését a zsidó állammal. Arafat emellett bejelentette, hogy a palesztin területeken 2003 januárjában tartanak általános választásokat.

Saját személyes sorsáról annyit mondott, hogy kész átadni a végrehajtó hatalmat, ha ezt kéri tőle a palesztin parlament. "Ha akarják, választhatnak másvalakit a helyemre. Szeretném, ha így tennének, és lehetővé tennék számomra, hogy pihenjek" - idézte Arafatot az AFP hírügynökség, megjegyezve, hogy a palesztin elnöknek ez a kijelentése félig komolyan, félig ironikusan hangzott el.

Avi Pazner izraeli szóvivő a beszéd után kijelentette, hogy az izraeli vezetés hiányolta a látványos gesztust Arafat beszédéből. Szerinte a palesztin vezető elrendelhette volna az egyoldalú tűzszünetet. Izrael nem szavakat akar, hanem konkrét lépéseket - tette hozzá.

A tel-avivi amerikai nagykövetség szóvivője, Paul Patin a beszéd után ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy Arafatot nem szavai, hanem tettei alapján ítélik meg.

Iszmail Abu Sanab, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet szóvivője ugyanakkor csalódottnak mondta magát a beszédet követően. Kijelentette: továbbra is meg kell találni a módot arra, hogy a palesztinok válaszoljanak az izraeli agresszióra.