Nem felelt meg a hinta az EU-szabványnak

Vágólapra másolva!
Egy kisváros gyerekei elveszítették játszóterükről a hintát, mert az EU-hivatalnokok szerint túl magas volt. A brit Great Somerfield városában (Wiltshire) a gyerekek 25 éve játszottak a szóban forgó hintán. Ám annak ellenére, hogy a lenyúzott térden kívül senki nem szenvedett rajta súlyosabb sérülést, a hintát el kellett távolítani, összhangban az Európai Uniós szabályozásokkal.
Vágólapra másolva!

Egy európai szabvány mindent pontosan meghatároz, az ülés és a talaj távolságától kezdve a hintakeret általános méretéig. Ehhez képest a szóban forgó hinta 60 cm-rel magasabb. A Malmesbury közelében fekvő város hintáját vizsgálat alá vették, és elvitték az üléseket, hogy ezzel megakadályozzák a hintázást, és azt, hogy valamelyik gyerek megsérüljön.

Toby Sturgis tanácsos, a város tanácsának elnöke elmondta, hogy hamarosan összeülnek tanácskozni, mit tehetnek a hinta ügyében, ugyanis egy új hinta 2500 fontba kerülne. "Természetesen minél biztonságosabbá akarjuk tenni a játszótereket, de ez most már nevetséges. Ebben az esetben talán túlságosan féltjük a gyerekeket" - mondta. "Ezeken a hintákon évek óta sérülés nélkül játszanak a gyerekek, és az ő szüleik is ezt használták. A gyerekek nem értik az EU-szabályokat, sem azt, mi az az esési magasság. Egyszerűen ki vannak borulva, hogy elvették tőlük a hintát" - háborgott a tanácsos.