A palesztin szélsőségesek elutasítják a kormányfői poszt intézményét

Vágólapra másolva!
A Hamász és az Iszlám Dzsihád radikális palesztin mozgalmak hétfőn elutasították a palesztin parlamentnek a kormányfői poszt megteremtéséről hozott döntését.
Vágólapra másolva!

A palesztin képviselők elsöprő többséggel, 63:3 arányban döntöttek a tisztség létrehozásáról, amelynek fő várományosa a mérsékelt politikusként ismert Mahmúd Abbász.

"E poszt létrehozása nem változtat semmit nemzetünk valóságán, csupán játék a cionista és amerikai agresszorokkal - közölte az AFP-vel Iszmail Hanija, a Hamász egyik magas rangú politikai vezetője. - Az intifáda folytatódik, és nehéz lesz vele szembeszállni, mert ez a nép akarata. A kérdésekhez, amelyekkel szembe kell néznünk, egyáltalán nincs szükség semmilyen funkció megteremtésére."

Hasonlóképpen vélekedett Mohamed al-Hindi, az Iszlám Dzsihád tisztségviselője. "Ez az intézkedés felesleges mindaddig, amíg folytatódik a megszállás. A legfontosabb megtalálni nemzetünk védelmének eszközeit, és támogatni az intifádát - mondta a francia hírügynökségnek. - Az izraeli agresszió folytatódik, nekünk pedig választanunk kell, hogy mit tartunk fontosnak."

Abbász, akit sokan Arafat potenciális utódának tekintenek, a közelmúltban bírálta a 2000 szeptemberében kitört palesztin felkelés militarizálását, és arra biztatta a palesztinokat, hogy a békés ellenállást válasszák Izraellel szemben. A Hamász és az Iszlám Dzsihád vállalta az elmúlt időszakban a legtöbb véres Izrael-ellenes merényletet.