Feloszlatták az EU-ellenes tüntetést Athénban

Vágólapra másolva!
Az athéni rendőrség nem sokkal dél után feloszlatta az EU- és háború-ellenes tüntetést a görög fővárosban - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója. A rendőrök könnygáz-gránátokat vetettek be a demonstrálók ellen, mikor azok megpróbálták áttörni azt a kordont, amely elválasztotta őket az EU-csúcs helyszínétől. A felvonulók délután 5 órára újabb gyülekezőt hirdettek.
Vágólapra másolva!

A rendőrség könnygáz-gránátok bevetésével oszlatta fel az EU- és háború-ellenes tüntetést Athénban. A rendőrök azt követően léptek akcióba, hogy a demonstrálók megpróbálták áttörni azt a kordont, amely elválasztotta őket az EU-csúcs helyszínétől. Egyes információk szerint a demonstrálók akkor rohamozták meg a kordont, amikor Tony Blair brit miniszterelnök a helyszínre érkezett. A tüntetőknek végül nem sikerült áttörni a rendőrök által vont biztonsági vonalat. A tüntetést a délelőtti megbeszélések lezárásával egy időben kezdték oszlatni a rendőrök. A tanácskozásnak helyt adó Zappion központban hallani lehetett a könnygáz-gránátok robbanását.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Az [origo] helyszíni tudósítója elmondta, hogy az EU bővítése és az Irak elleni háborút bíráló demonstrálók műanyag flakonokkal dobálták és vörös festékkel spriccelték le a helyszínt biztosító rendőröket. A rendőri készültséget jól mutatja, hogy a tüntetők és Zappion központ közti 300 méteren 150-200 rendőrautó állt. A tüntetők délután 5 órára újabb gyülekezőt hirdettek.

Athénban a szerdai EU-csúcs alkalmával megállt az élet. A belvárost gyakorlatilag teljesen lezárták a gépkocsiforgalom elől a 40 állam- és kormányfő érkezése miatt. De megállították a görög főváros életét a szakszervezetek is, melyek általános sztrájkot hirdettek a mai napra. A délelőtti EU-csúcs helyszínétől pedig alig néhány száz méterre lévő Othonos téren gyülekeztek az Unió bővítése ellen tüntetők. A nemzetközi antiglobalizációs szervezetekhez kapcsolódóan az iraki háború ellen is szól ez a demonstráció.

Európa Athénban van/nagyvilag/20030416europa.html

A görög hatóságok már korábban engedélyezték a tüntetést, és ugyan a csúcs közelségére hivatkozva megpróbálták betiltani a demonstrációt, végül mégis felvonultak délelőtt a tiltakozók. A csúcstalálkozó helyszínére, a Zappion központba érkező külföldi állam- és kormányfők így fekete autóikból kiszállva a tüntetőkkel találták szemben magukat, és John Lennon Power to the People (Hatalmat a népnek) című számának indulóváltozatát hallhatták.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

A rendőrkordonnal szemben a vörös zászlós kommunisták aktivistái álltak csatárláncban. Lobogóik nagy fahusángokra voltak feltűzve. Sokan vittek magukkal bukósisakot a tüntetésre, hogy ezzel védjék fejüket a gumibotokkal szemben. A körülbelül Hősök tere nagyságú téren délelőtt még csak 2-3 ezer ember gyűlt össze eddig az EU- és háborúellenes transzparensek alatt.

A tüntetők által elfoglalt teret komoly rendőri erők védték. Pajzzsal, gázsprayvel és könnygázzal felfegyverzett rendőrök vontak többsoros kordont a tér köré. Athén egyéb pontjain is komoly rendőri készültséget vezettek be. Az amerikai nagykövetséget például tucatnyi, dróthálóval bevont ablakú busz védi.

Az európai nagyvárosok közül Athénban voltak az utóbbi hetek talán legnagyobb háborúellenes tüntetései. Az Irak elleni háború kitörésének másnapján például közel 250 ezren vonultak az utcára. A pacifista közvéleménnyel óvatos nyilatkozatokban a kormány is egyetért.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

A mai tüntetés azonban az európai bővítés ellen is szól. Az egyik szervező, a Görög Kommunista Párt (GKC) diákszervezetének aktivistája az [origo]-nak elmondta: azért tiltakoznak, mert az EU új tagjai csak elvesznek pénzt, de nem adnak semmit. A tüntetők attól tartanak, hogy - mint mondják - "az új tagok idejönnek, elveszik a munkát az emberek elől". "Nehogy már mi fizessünk nekik a boldogulásért" - mondta a GKC aktivistája.

Göncz Árpád volt köztársasági élnök a tüntetés kapcsán az [origo]-nak azt mondta: szomorúan látta megérkezésekor, hogy Athén úgy nézett ki, mintha csak rendőrök laknának a városban. A mai napnak inkább az örömről kellene szólni, nem a tiltakozásról - vélekedett. Úgy vélte, hogy a mai napnak azt az örömöt kellene visszaadni, amit a bővítés jelent. Mi magyarok csináljunk egy örömtüntetést, senki ellen - mondta Göncz.

Magyari Péter, Athén