Mérget tartalmazó levelek Belgiumban

Vágólapra másolva!
Ideggázhoz használt mérget találtak a belga hatóságok az ország miniszterelnöki hivatalának, az amerikai, a brit és a szaúd-arábiai nagykövetségnek címzett levelekben - jelentették be szerdán Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

Összesen 10 ilyen levelet szűrtek ki, amelyekből jutott a brüsszeli bíróságnak, az oostendei repülőtérnek és antwerpeni kikötői hatóságoknak is. A rendőrség több levelet elfogott, de a brit és szaúdi nagykövetségeknek szántak átjutottak a szűrőn. A brit külképviseleten nem nyitották ki a borítékot. Az amerikai és a szaúdi nagykövetség nem nyilatkozott az ügyben.

Két postai dolgozót, akik érintkezésbe kerültek a gyanús levelekkel, rövid időre kórházba szállítottak. A levelekben talált barnássárga vegyület ideggáz gyártásához használt arzénszármazékot, valamint hidrazint tartalmazott. Ez utóbbi por alakban rágcsálóirtásra alkalmas, míg folyadék formájában rakéták hajtóanyagaként szolgál.

A belga egészségügy-minisztérium szóvivője szerint az említett vegyi anyagok a levelekben talált mennyiségben nem életveszélyesek, csupán szem- és bőrirritáló hatásúak.

A belga szövetségi ügyészség gyanítja, hogy valamennyi levélnek ugyanaz a feladója. Egyes levelekbe kártyát rejtettek, amelyekre a "nemzetközi iszlám közösség", illetve a "fattyúk" üzenetet írták, hasonló írással. Az említett szervezetről nincsen tudomása a belga hatóságoknak.

A levelek főleg azért keltenek nyugtalanságot, mert jelenleg 23, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózattal való együttműködéssel gyanúsított személy pere folyik Belgiumban csalás, lőfegyverek illegális birtoklása, külföldi haderőhöz való toborzás és más bűncselekmények vádjával.