EU-s ellenőrzés a bel- és igazságügynél

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió értékelő missziója a héten megvizsgálta Magyarország bel- és igazságügyi felkészülését, s az előzetes vélemény szerint mindkét területen jelentős fejlődést tapasztaltak az ellenőrök - nyilatkozta a Belügyminisztérium helyettes államtitkára.
Vágólapra másolva!

Az uniós szakértők azokat a részterületeket vizsgálták, ahol még nem teljesen biztosak az ország felkészültségében, így például a határellenőrzés, a menekültügy, az illegális migráció és a szervezett bűnözés egyes kérdéseit tekintették át - mondta Berta Krisztina, megerősítve a Népszabadság szerdai számában megjelenteket. Ismertetése szerint július végére készül el a misszió jelentése, amely a novemberi európai bizottsági országértékelés megállapításainak alapját adja.

Az ellenőrök a helyettes államtitkár szerint várhatóan három témát kívánnak a továbbiakban is napirenden tartani. Az egyik a határellenőrzés továbbfejlesztése, különös tekintettel az eszközök, a határátkelők és a humánerőforrás fejlesztésére. A menekültügyi-migrációs területen pedig a menedékjogot nyert és a befogadott státusban lévők társadalomba való integrálásának fejlesztését várják. Az ellenőrök szerint az EU vonatkozó joganyagának változása, valamint az alkalmazás során tapasztalt "kevésbé szerencsés megoldások kiküszöbölésének" igénye indokolttá teszi a 2001-ben született idegenrendészeti törvény módosítását. A harmadik terület, amit várhatóan továbbra is figyelemmel fognak kísérni az EU szakértői, a schengeni információs rendszerre való felkészülés.

*

Amikor 2001. november 28-án lezárták a bel- és igazságügyi fejezetet, az EU fenntartotta a jogot, hogy mint szenzitív területet, folyamatosan monitorozza ezeket, a koppenhágai csúcs alkalmával pedig kiterjesztették a védzáradékot a bel- és igazságügyi együttműködésre, amelynek lényege, hogy a tagságot követően bizonyos területeken az EU felfüggesztheti az együttműködést, ha úgy látja, Magyarország nem képes vállalt kötelezettségeinek teljesítésére; sőt a belépés előtt született negatív monitoring-eredmény is az együttműködés felfüggesztését hozhatja. Ezen megfontolások alapján végzett háromnapos vizsgálatot az EU szakértői csoportja a Belügyminisztérium mellett a Pénzügyminisztériumban, a határőrségnél, a rendőrségnél, a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban, az ügyészségnél és a vám- és pénzügyőrségnél.