Csehország: bőrfejűek roma esküvőt támadtak

Vágólapra másolva!
Bőrfejűek támadtak egy roma lakodalom részvevőire a nyugat-csehországi Karlovy Vary közelében lévő szállodában, és baseballütőkkel megsebesítették a vőlegényt, valamint több vendéget.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szóvivője kedden arról számolt be, hogy a támadók közül három személyt rövid időre őrizetbe vettek, majd kihallgatásuk után szabadon engedték őket. Súlyos testi sértés és anyagi károkozás a vád ellenük. Az ilyen bűncselekményekért a cseh törvények két évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki. A rendőrség szóvivője szerint a támadásnak nem volt rasszista motívuma, de részletekkel nem szolgált.

Egy ügyvédnő, aki gyakran képviseli a romákat bírósági tárgyalásokon, az eset kapcsán azt nyilatkozta, hogy a rendőrség a támadások 90 százalékában nem talál rasszista indítékot.