Öngyilkos lett a fohnsdorfi polgármester támadója

Vágólapra másolva!
Agyonlőtte magát egy férfi csütörtökön az ausztriai Fohnsdorf polgármesteri hivatalában, miután két lövéssel súlyosan megsebesítette a település polgármesterét. A lövöldözés egy lacikonyha bérlésével lehet összefüggésben.
Vágólapra másolva!

Szemtanúk szerint a 35 éves tettes, aki Johann Straner polgármester jó ismerőse volt, 15 óra körül jelent meg a település vezetőjének a fogadóóráján. Nyugodt hangon érdeklődött a titkárnőtől, majd be is jutott a település vezetőjének a szobájába, ahonnan hamarosan három lövés döreje hallatszott. A tettes két lövést adott le a polgármesterre, majd pisztolyával fejbe lőtte magát.

A 45 éves, szociáldemokrata polgármester súlyos sérüléseket szenvedett, de állapota nem életveszélyes. A lövöldözés indítékairól semmiféle magyarázatot sem tudtak adni a hatóságok.

Az osztrák tömegtájékoztatás helybeliektől származó értesülései szerint feltehetően egy lacikonyha bérleti ügye miatti elkeseredésében akart leszámolni a tettes a polgármesterrel. Mások szerint viszont ennek semmi köze sem lehet a lövöldözéshez.

A rendőrség kizárja, hogy politikai indítékú merényletről lenne szó.