Izrael: 21-szeres életfogytiglan terroristáknak

Vágólapra másolva!
Huszonegyszeres életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte csütörtökön egy izraeli katonai bíróság az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezet két tagját, akik részt vettek egy izraeli étteremben tavaly elkövetett terrormerénylet megszervezésében és előkészítésében.
Vágólapra másolva!

Az észak-izraeli Haifa város Maxim nevű tengerparti éttermében tavaly október 4-én egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, s annak következtében 21 ember, köztük öt gyermek életét vesztette, több mint ötvenen megsérültek.

A merénylő, a huszonéves Hanadi Dzsaradat palesztin ügyvédnő a ciszjordániai Dzsenínből származott. Tettét a zsidó vallás legszentebb ünnepének, a jóm-kipúrnak (az engesztelés napjának) az előestéjén követte el. Az izraeli katonai bíróság megállapította, hogy a két palesztin vádlott - Amdzsed Abeidi és Számi Dzsaradat - alaposan kivette részét a merénylet előkészítéséből, segédkeztek a helyszín felderítésében, a robbanóanyag és szállítójárművek beszerzésében.

A bíróság az ítéletet indokolva rámutatott arra is, hogy a merénylet egyben a békés egymás mellett élés jelképét vette célba, hiszen az étterem arab-zsidó vegyes tulajdonban állt, s a város arab és zsidó lakóinak találkozóhelye volt.