Vádat emeltek az amerikai igazságügy miniszter ellen

Vágólapra másolva!
Egy amerikai ügyész vádat emelt John Ashcroft ellen azzal az indoklással, hogy az amerikai igazságügy minisztérium, és a miniszter súlyos hibákat követett el a terrorizmus elleni harcban.
Vágólapra másolva!

Richard Convertino államügyész szerdán ismertetett vádirata szerint munkaadója nem tett meg mindent a terrorizmus elleni harc támogatásáért, sokszor még a hivatal akadályozta a jogászok munkáját. Convertino szerint a terrorizmussal foglalkozó kollégáinak gyakran a saját hivatalukkal is harcolniuk kellett, ahelyett, hogy a valós munkájukat végezhették volna, így az eredmények is szerényebbek lettek a lehetségesnél - tudósít az AFP.

A negyvenkét éves ügyész nehezményezi az együttműködés és a támogatás hiányát az igazságügy minisztérium részéről, ezért emelt vádat annak legmagasabb tisztviselője ellen.