[origo] nagyvilág>
Kitiltották Darwint a szerb iskolákból
MTI|2004. 09. 09., 13:17|Utolsó módosítás:2004. 09. 09., 14:40|Elemi közfelháborodást okozott Szerbiában az, hogy az oktatási miniszter vallási meggyőződésből, önkényesen kiiktatta az általános iskola legfelsőbb tagozatának kötelező tananyagából Darwin evolúciós elméletét. A szerb lapok azóta is a miniszteren gúnyolódnak.
Az oktatási miniszter, Ljiljana Colic úgy döntött, hogy a nyolcadik osztályos tankönyvekben benne maradhat ugyan a Darwin-elmélet, de az nem lehet kötelező, s a diákok szabadon dönthetnek arról, hogy akarják-e tanulni az ember származása évszázados és világszerte kötelezően oktatott elméletének alaptéziseit. A miniszter asszony azzal érvelt, hogy amennyiben a hitoktatás fakultatív tantárgy, akkor az angol természettudós materialista elméletét sem szabad rájuk tukmálni.
A hírt a minap szellőztette meg a Glas Javnosti című lap, s noha a miniszter asszony szabadkozott és magyarázkodott, a döntés akkora közfelháborodást okozott Szerbiában, amilyenre régóta nem volt példa. Negyven oktatási, gyerek- és állatvédő, emberi jogi és más profilú szerbiai civil szervezet, illetve párt intézett éles kirohanást a miniszter asszony ellen. A belgrádi média szakértők és egyetemi oktatók hadát szólaltatta meg, akik megrökönyödéssel fogadták a hírt, s arról beszéltek, hogy Colic asszony ország-világ előtt lejáratja az országot.
Élesebbnél élesebb kritikák hangzottak el az oktatási miniszter címére, akinek szemére vetik, hogy szakértői testületek és az oktatási intézményekkel való konzultálás nélkül, önkényesen hozott megengedhetetlen és képtelen döntést. A Nők Feketében nevű pacifista szervezet fogalmazott a legsarkosabban: "vészjósló klerikalizmus és a fundamentalizmus radikalizációjának folytatásaként" értékelte a miniszter döntését, aki amúgy azzal kezdte fél éve pályafutását, hogy sutba dobta az előző kormány iskolareformját, a minisztérium internetes honlapjára pedig kitette Szent Száva egyházalapító képét.
Az országos terjesztésű csütörtöki napok mind kivétel nélkül terjedelmes írásokat szentelnek annak, hogy "Darwint kipenderítették az iskolából", s némelyek felteszik a kérdést, hogy "Einstein túléli-e" a miniszter asszony önkényét. A Danas nem kis iróniával idézi Darwint, aki másfél évszázada, 1869-ben írta le: "Nem látok egyetlen okot arra, hogy könyvem miért rendítené meg bárkinek is a vallási meggyőződését".
"Az Isten megalkotta a miniszter asszonyt" - írja gúnyosan nagy betűkkel címlapján a Glas Javnosti, s ismerteti, hogy a szerb pravoszláv egyháznak sincs semmi ellenvetése a Darwin-elmélettel szemben, de a vallásos a miniszter asszony kételkedik abban, hogy az embernek és az emberszabású majomnak közös volt az őse.
(MTI)
[origo] címlapon»
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Két hónap múlva - huszonhárom évvel a tervezett megnyitó után - várhatóan átadják az észak-koreai főváros ikonikus felhőkarcoló-szörnyetegét, a hírhedt Rjugjong ...
A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők ...
Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Műholdfelvételekkel bizonyította be az USA, hogy a szíriai rezsim nehéztüzérséget vet be a kormányellenes lázadók letörésére. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma ...
Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
Hollywoodi kém- és túszdrámához hasonló események játszódtak le a héten Kínában, miután géppisztolyos rendőrök zártak körbe egy amerikai konzulátust Szecsuan ...
Tintahalháborúval és lekurvázott elnökkel melegítenek a Falkland-évfordulóra
Lekurvázott elnök, szartengerként ábrázolt ország, dél-amerikai kikötőkből kitiltott hajók és tintahalháború jellemzi a Nagy-Britannia és Argentína közötti kapcsolatok ...
Washington és Moszkva háborújává válik a szíriai konfliktus
Egyre élesebben kirajzolódik az orosz és amerikai ellentét a polgárháborúvá váló szíriai konfliktusban, amelyben a két nagyhatalom egymással szemben álló oldalra került. ...
Bolondját járatta csodálóival a zsidó Indiana Jones
Tömegsírokból előásott, titkos térképpel felkutatott és más kalandok árán megszerzett tóratekercsekre vadászott egy washingtoni rabbi, aki 1,2 millió dollárt gyűjtött ...
Mi köze az amerikai diákok rángatózásának a nagy péniszpánikhoz?
Rejtélyes betegség támadta meg egy amerikai iskola diákjait: többen minden előzmény nélkül önkéntelenül rángatózni, dadogni, görcsölni kezdtek. A diákok egy részét ...
Kadhafi szelleme kísérti Líbiát
Kadhafi-párti felkeléssel riogatnak a bukott líbiai diktátor városában, Kadhafi emléke miatt fújnak egymásra az új hadsereg katonái, és még a forradalom átmeneti ...
Aszad elnök közelében a szíriai lázadók
A fővárost is elérték a szíriai lázadók csapatai, tavaly ősz óta valóságos hadsereget szerveztek dezertált katonákból. Damaszkusz egyik külvárosában már a felkelők zöld ...
Sátán Sarkozyt emlegetnek az örmény döntésen kibukott törökök
Súlyos diplomáciai botrány bontakozik ki Törökország és Franciaország között az 1915-ös örmény népirtás tagadását büntető francia jogszabály miatt. A törökök ...
"A félelem korlátait sikerült ledöntenünk" - egy éve tört ki az egyiptomi forradalom
Az iszlamisták ünnepelve várják, hogy eljöjjön az idejük, a liberális forradalmárok viszont a félbehagyott munka befejezésére készülnek az egyiptomi forradalom ...
"Bocsi. És viszlát" - egy arab diktátor, aki megúszta népe bosszúját
Kadhafit meglincselték Líbiában, Mubarakot vasketrecben hordják az egyiptomi bíróságokra, Ben Ali pedig 35 évet kapott a tunéziai forradalmároktól. A legdurvább arab ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Lengyelország sikere Orbán Viktor sikere
- Csődbe ment az esztergomi közvilágítást kikapcsoló cég
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható! -
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között minden vászonfotó 50 kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 46500 XR beépíthető mosogatógép
149 900 Ft -
AEG BE 5013421-M + AEG HK 654070 XB szett
189 900 Ft
-
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.