[origo] nagyvilág>
Bizonytalan, ki büntet majd Darfúrban
[origo]|2005. 02. 01., 18:56|Utolsó módosítás:2005. 02. 01., 19:54|Nem tartja népirtásnak a helyzetet, de nemzetközi beavatkozást sürget az ENSZ szudáni vizsgálóbizottsága. A nemzetközi közösség még 2004 őszén küldött öt bírót Darfúr tartományba, hogy mérjék fel a helyzet súlyosságát. A vizsgálóbizottság szerint a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) kellene felelősségre vonni a darfúri polgárháború kezdeményezőit. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában nagy vitára lehet számítani az ügyben, ugyanis az USA nem ismeri el az ICC joghatóságát, és ezért az amerikaiak valószínűleg önálló törvényszék felállítását javasolják majd. A darfúri konfliktusban eddig 70 000 ember vesztette életét.

Bírósági eljárást javasolnak a harcosok ellen
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Tartózkodik a népirtás kifejezés használatától a drafúri eseményekről szóló ENSZ-jelentés. A nemzetközi közösség öttagú vizsgálóbizottsága azonban elismeri, hogy Drafúrban a szudáni kormányerők és a magukat dzsandzsavídeknek nevező arab milicisták civileket öltek, kínoztak és erőszakoltak meg tömegesen.
Az öttagú bizottságot, amely egy egyiptomi, egy perui, egy ghánai és egy pakisztáni bíróból állt az olasz Antonio Cassese bíró vezetésével, 2004 októberében küldte Darfúrba az ENSZ, hogy kivizsgálja: valóban népirtás folyik-e. Korábban az Egyesült Államok vádolta meg a kartúmi kormányzatot azzal, hogy népirtást folytat Darfúrt tartomány fekete lakossága ellen.
A bizottság jelentésében javaslatot tett arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa kezdeményezzen eljárást a darfúri gyilkosságokban bűnösek ellen a Nemzetközi Büntetőbíróságon. A bizottság csatolta jelentéséhez a háborús és emberiség elleni bűntettekkel gyanúsítható vezetők listáját, ezt azonban nem hozták nyilvánosságra a jelentéssel együtt.
Darfúrban 2003 őszén kezdődött az ellenségeskedés, amikor a helyi ellenzéki szervezkedésekre válaszul a kartúmi kormányzat bevetette a hadsereget és az arab dzsandzsavíd milíciát a fekete földművesek falvai ellen. A milicisták megölték vagy elkergették a falusiakat, a házakat lerombolták. Több jelentés érkezett tömegsírokról, az USA műholdfelvételekre hivatkozva állítja, hogy Darfúrban népirtás történt. Becslések szerint a dzsandzsavídek és a szudáni hadsereg legalább hetvenezer emberrel végzett.
A dzsandzsavíd milicisták elől kétmillióan menekülttáborokba húzódtak Darfúrban, illetve a szomszédos Csád keleti részén. A menekülttáborokban embertelen körülmények uralkodnak, folyamatosan éhinség és járványveszély fenyeget. A táborokon kívül dzsandzsavídek portyáznak, akik tömegesen erőszakolják meg az élelmet és tűzifát gyűjtő nőket.
A darfúri ellenzékiek vezetői megdöbbenéssel értesültek arról, hogy az ENSZ nem minősítette népirtásnak az ellenük elkövetett bűntetteket. "Több száz tömegsír van, ahová a vizsgálóbizottság nem jutott el" - jelentette ki Halil Ibrahim, a darfúri Igazság és Egyenlőség Mozgalom vezetője. Ibrahim szerint politikai döntés húzódik a bizottsági értékelés mögött. Az ellenzékiek szerint a szudáni hatóságok egyszerűen nem engedték oda a bizottságot, ahol az igazán súlyos bűntetteket elkövették.
Emberek milliói éheznek a menekülttáborokbanA Biztonsági Tanács előtt két választási lehetőség áll: vagy a Nemzetközi Büntetőtörvényszékhez (ICC) fordul, vagy külön törvényszéket nevez ki az ügy kivizsgálására, ahogy tette ezt a jugoszláv és a ruandai polgárháború után.
Sok érv szól az ICC mellett, azonban a Biztonsági Tanácsban ott ül az Egyesült Államok, amely nem ismeri el az ICC joghatóságát. A Bush-kormány nem hajlandó ratifikálni a Nemzetközi Büntetőbírósághoz való csatlakozást, mert nem akarja az esetleges háborús bűntetteket elkövető katonáit kiadni a nemzetközi testületnek.
Az Egyesült Államok azt javasolja a nemzetközi közösségnek, hogy ad hoc alapon hozzanak létre egy törvényszéket, amely csak a darfúri ügyekkel foglalkoznia. Az amerikaiak valószínűleg Tanzániába telepítenék a bíróságot, oda, ahol az 1994-es ruandai tömegmészárlásokat kivizsgáló ENSZ-testület is működik. A törvényszéket azonban föl kellene állítani, így jóval később tudna csak munkához látni, mint az ICC.
Az európai államok többsége egyértelműen a Nemzetközi Büntetőbíróság szerepvállalását támogatná Darfúrban. "Ezt az ügyet az ICC-re szabták" - nyilatkozta Emyr Jones Parry, Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete a BBC Newsnak. Amerikában is egyre hangosabbak azok a szervezetek, amelyek azt követelik, hogy Bush elnök hagyjon fel eddigi politikájával a Nemzetközi Büntetőbírósággal kapcsolatban.
Christian Palme, a Nemzetközi Büntetőbíróság Ügyészségének kommunikációs vezetője az [origo] kérdésére elmondta, hogy a bíróság kész lenne a darfúri ügyek kivizsgálására. "A dolog a Biztonsági Tanácson múlik" - jelentette ki Palme. Ugyanakkor hozzátette: időbe telik, amíg az ügyészség megvizsgálja a helyzetet és megindítja a nyomozást. Amennyiben az ICC indítja meg az eljárást, baj lehet a forrásokkal. Palme az [origo]-nak elmondta: jelenleg az ügyészségnek csak két vizsgálóbizottsága van: az egyik Kongóban, a másik Észak-Ugandában van lekötve.
Szabó Gergely
[origo]
[origo] címlapon»
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér
Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a ...
Maffiaállamot takargatnak az Eurovíziós Dalfesztivállal
Fejlett európai állam képében tetszeleg az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán, a csillogással azonban korrupciót, maffiamódszereket és kemény elnyomást ...
Pénzkötegekkel tömte ki a házát a korrupció nagy ellensége
Kapzsi politikai ellenfeleit ostorozta és patyolattisztaságát hangoztatta éveken át David Rath, az egyik legismertebb cseh ellenzéki politikus, egykori egészségügyi ...
Izzadó japánok mutatják meg a jövőnket
Elővették a gázrezsót, az elemlámpát és a gyertyát az összes atomerőmű lekapcsolása miatt energiaspórolásra kényszerülő japánok. A fukusimai tragédia után az egész ...
Sötét vatikáni titok nyitját keresik a megdicsőült maffiózó kriptájában
Hercegek és bíborosok társaságában elhantolt bandavezér kriptájában keresik a kulcsot egy 29 éve eltűnt lány ügyéhez az olasz rendőrök. A 15 éves vatikáni lány ...
Miért jött divatba a lefejezés Mexikóban?
Sorra találnak tömegével lefejezett holttesteket Mexikóban, ahol az utóbbi hónapokban minden korábbinál népszerűbbé vált a csonkolásos gyilkosság. A lefejezett hullákkal ...
Könnyedén gyilkol a teniszrajongó Terminátor
Áprilisban vége lett Bosco Ntaganda kényelmes életének a Kongói Demokratikus Köztársaság sok vérengzést látott keleti sarkában. Hiába épített ki busás jövedelemmel járó ...
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Megrengették az EU tőzsdéit az összeomló görög tárgyalások
A Szüriza radikális baloldali pártszövetség mellett a Demokratikus Baloldal is kiszállt a görög koalíciós tárgyalásokból , így minimálissá vált az esélye, hogy az ország ...
Hogyan rázta meg egy vak a világ legnagyobb hatalmát?
Mezítlábas ügyvédből lett a kínai jogvédők ikonikus figurája Csen Kuang-cseng, aki az amerikai nagykövetségre menekülve okozott diplomáciai feszültséget a két ...
Befenyítené Kína az olajmezőit fenyegető filippínókat
Az egyik kínai lap már kisebb háborút is elképzelhetőnek tart Kína és a Fülöp-szigetek között a két ország között fekvő tengerekért folytatott vitában. Kína egyre ...
Halott szavazók, élő sebek
A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
Lázadások kezdődnek az európai megszorítások ellen?
Egész Európa számára komoly következményekkel járhat a francia elnökválasztás, amelyet a németek által erőltetett megszorítási politikát ellenző Francois Hollande nyert ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
- Kicsi fiam, mi kell még?
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Akiknek hiányzik Kádár János
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
-
Electrolux ESI 44500 XR mosogatógép
119 900 Ft -
Sütő + főzőlap BE 5013421-M + HK 654070 XB
189 900 Ft
Olvasnivaló
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?