Nem aktuális Lenin eltemetése

Vágólapra másolva!
Az orosz parlament felsőházának elnöke szerint nem időszerű Lenin bebalzsamozott holttestének eltemetése. Mironov nem ellenzi Putyin elnök egyik munkatársának elképzelését, de nem tartja aktuálisnak a kérdés felvetését.
Vágólapra másolva!

Az orosz parlament felsőházának elnöke állást foglalt vasárnap Vlagyimir Iljics Lenin bebalzsamozott holttestének eltemetése ellen. Mironov elmondta: nincs eleve ellenére az ötlet, már csak azért sem, mert a szovjet állam alapítója maga is azt akarta, hogy temessék el halála után. Most azonban, amikor az országnak ezer más problémája van, "nem időszerű" a kérdés felvetése - tette hozzá.

Georgij Poltavcsenko, az államfő egy bizalmas munkatársa állt elő azzal néhány nappal korábban, hogy el kellene távolítani Lenin bebalzsamozott holttestét a Vörös téren lévő mauzóleumból, és el kellene temetni a többi bolsevik vezető mellé. Poltavcsenko hangsúlyozta, hogy magánvéleményét fejti ki, nem az elnök környezetének szószólójaként foglal állást az ügyben.

Putyin utoljára 2001-ben nyilatkozott e kérdésről, ellenezve a holttest eltávolítását a mauzóleumból. Úgy vélekedett, hogy hiba lenne fölöslegesen felkorbácsolni a szenvedélyeket az orosz társadalom egyes rétegeiben, s megbontani ezzel a lépéssel a társadalom békéjét. Elődje, Borisz Jelcin viszont nagyon is szorgalmazta e lépést, de megvalósítani mégsem tudta az elképzelést.

Kevéssel elhunyta előtt Lenin azt kérte környezetétől, hogy Szentpéterváron temessék el.