A lengyel államfő ikertestvérét nevezte ki kormányfővé

Vágólapra másolva!
Saját ikertestvérét, Jaroslaw Kaczynskit nevezte ki kormányfővé Lech Kaczynski lengyel államfő. A köztársasági elnök hétfőn este ünnepélyes szertartás keretében bízta meg hivatalosan is ikertestvérét az új kormány megalakításával. A testvérével kezet rázó és annak "az állam szanálásában" jó munkát kívánó államfőt szinte csak úgy lehetett megkülönböztetni fivérétől, hogy az elnök fekete, ikertestvére pedig szürke öltönyt viselt.
Vágólapra másolva!

Ikertestvérét nevezte ki kormányfővé a lengyel államfő, aki szerint egy demokráciában normális eseménynek számítanak a változások a kormányban - utalva arra a szokatlan körülményre, hogy a saját fivérét nevezte ki miniszterelnöknek.

A megbízott kormányfő rövid beszédében azt ígérte, hogy megtisztítja Lengyelországot a korrupciótól, ami az egyik kedvenc témája. Jaroslaw Kaczynski néhány napon belül reméli megalakítani az új kormányt. Azt mondta, hogy a leendő kabinet tevékenységének fő célja Lengyelország "rendbetétele'" lesz. Jaroslaw Kaczynski a kormányfői poszt mellett megőrzi pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöki tisztét is.

A távozó Kazimierz Marcinkiewicz az új kormány megalakulásáig ügyvezetőként irányítja a kabinet munkáját. A lengyel alkotmány értelmében a miniszterelnöknek jelölt Jaroslaw Kaczynskinak 14 nap áll rendelkezésére, hogy a szejmben bemutassa a kormányprogramot, és bizalmi szavazást kérjen. A jelek szerint lerövidül a bizalmi szavazásra előírt határidő: Marek Jurek, a szejm (alsóház) elnöke hétfőn jelezte, hogy még ezen a héten vagy a jövő hét elején megtartják a bizalmi szavazást.

A miniszterelnök-jelölt annyit már közölt, hogy az új kormányban változni fog a pénzügyminiszter személye: Pawel Wojciechowskit Stanislaw Kluza váltja ezen a poszton.

Péntek óta ismert, hogy a miniszterelnöki tisztséget Jaroslaw Kaczynski, a vezető kormánypárt, a nemzeti konzervatív PiS elnöke veszi át Marcinkiewicztől. Jaroslaw Kaczynski "természetes helyzetnek" nevezte, hogy a legerősebb párt elnöke vezesse a kormányt. A PiS tavaly őszi választási győzelme után Kaczynski lemondott a kormányfői tisztségről, hogy ne kockáztassa ikertestvére, Lech győzelmét az elnökválasztáson.

A PiS május óta két kisebb radikális párttal, a baloldali populista Önvédelemmel (SO) és a nemzeti-katolikus Lengyel Családok Ligájával (LPR) koalícióban kormányoz. Andrzej Lepper, az SO elnöke Olsztynban nyilatkozva hétfőn örömét fejezte ki, hogy a legerősebb párt elnöke átveszi a kormány irányítását. "A Nyugat attól tart, hogy dráma és tragédia következik, ha testvérek fognak kormányozni. Meg vagyok győződve, hogy az elnöknek és a kormányfőnek nincsenek diktatórikus törekvéseik" - mondta, hangsúlyozva, hogy a koalíciós kormányzás a jelenlegi felállásban folytatódni fog.

Jaroslaw Kaczynski a Wprost című hetilap hétfői számában megjelent interjúban azt mondta: "nemzeti politikát" óhajt folytatni az Európai Unión belül. Úgy vélekedett, hogy meg kell változnia az elmúlt tíz év lengyel külpolitikai gyakorlatának. Élesen bírált egy közelmúltban megjelent nyílt levelet, amelyet a lengyelországi rendszerváltás óta hivatalban lévő valamennyi külügyminiszter aláírt, és amely azzal vádolta Lech Kaczynski államfőt, hogy elszigeteli Lengyelországot az EU-n belül, valamint "sérti Lengyelország és a lengyelek érdekeit". Szerinte a levél az eddigi lengyel külpolitika "szimbóluma".

Jaroslaw Kaczynski felszólította Németországot, hogy "javítsa a két ország kapcsolatait", miután Lengyelország hivatalosan is felháborodásának adott hangot a die tageszeitung című baloldali berlini lapban a Kaczynski fivérekről megjelent szatirikus cikk miatt. A lengyel konzervatívok mindeddig hiába követelték Berlintől, hogy hivatalosan is ítélje el a cikket. Diplomaták és a média szerint ez volt Lech Kaczynski egyetlen oka arra, hogy az utolsó pillanatban lemondja a "weimari háromszög" - Angela Merkel német kancellár és Jacques Chirac francia köztársasági elnök részvételével - a múlt hétre tervezett németországi csúcstalálkozóját.