Két halott az újabb török robbantásban

Vágólapra másolva!
Tizenhat ember, köztük két rendőr sérült meg egy pokolgép robbanásában Dél-Törökországban. Kórházba szállítás után ketten belehaltak sérüléseikbe. A vasárnap este Catak városban egy teázóban történt robbantás helyszínén gyakori vendégek állami tisztviselők és családjaik.
Vágólapra másolva!

A helyi hatóságok azt gyanítják, hogy a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadói rejtették el a távirányítású robbanószerkezet a város egyik parkjában lévő teázóban. A kerthelyiségben este igen gyakori vendégek állami tisztviselők és családjaik. A robbanás pillanatában már ott voltak a rendőrök, mert előzőleg bejelentést kaptak egy gyanús csomagról.

Törökország, az Európai Unió és az Egyesült Államok terrorista szervezetnek tekinti a kurdok autonómiájáért erőszakkal fellépő PKK-t. Az év eleje óta megsokszorozódott összecsapásokban a PKK 98 gerillája és a török biztonsági erők 74 tagja vesztette életét.

A Kurdisztán Szabad Sólymai (TAK) elnevezésű kurd terrorszervezet jelentkezett az augusztus végi antalyai és isztambuli robbantásos merényletek elkövetőjeként, a robbantásoknak három halottja és több tucat sebesültje volt. A hatóságok szerint a PKK irányítja a Sólymokat.